Még kamatot sem fizet a törlesztő Damu Roland

Hiába kapja vissza a pénzét Damu Roland volt barátnője, még így is alaposan ráfizet a kölcsönre. Információink szerint ugyanis a nagylelkű hitelezőnek csak az alap ötmilliós összeget törleszti vissza részletekben! a színész, kamatot a

Ezeket se hagyja ki!

Liptai lebetegedett

Betegen vezette a TV2 Mokkáját az elmúlt hét elején Liptai Claudia. Az, hogy a műsorvezető mennyire náthás, talán fel sem tűnt volna, ha Kárász Róbert nem hozza szóba a problémát. Később azonban nagyobb lett a baj, pénteken Claudia már annyira rosszul vol

Legkövérebb nőként szeretne rekordot felállítani egy többgyermekes asszony

A 42 éves Donna Simpson nem éri be azzal, hogy ő a világ legkövérebb anyukája, hanem egyúttal ő szeretne lenni a világ legnagyobb súlyú asszonya is.

Drew Barrymore jó szülő lenne

A színésznő úgy véli, hogy nagyon jó szülő válna belőle kissé mozgalmas gyerekkora révén, mivel nagyon sokat tanult szülei hibáiból.

Gordon Ramsay gyerekei miatt vállalkozott a ránctalanításra

A nem éppen udvarias stílusáról ismert séf állítólag gyermekei miatt döntött úgy, hogy plasztikai beavatkozással próbálja eltüntetni a ráncait.

George Michael és Boy George kibékült

A két énekes még akkor veszett össze, amikor Boy George rosszallását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy kollégája a nyolcvanas években nem vallotta be, hogy homoszexuális, és úgy állították be, mintha igazi szoknyavadász lenne.

Havas Henrik szerverváltással reagált az adósságra

A Híradó Média Kft. a héten adja be a keresetet a flegma médiaszemélyiség ellen, aki korábbi üzemeltetőjétől egy másik szerverre vitte domain nevét.

Mel Gibson újra akcióban

Azért hagytam fel a színészkedéssel, mert úgy éreztem, belefásultam, de most már hiányzott, úgyhogy visszatértem" mondta Mel Gibson (54), aki nyolc éve a Jelek című filmben vállalt utoljára főszerepet. Azóta megrendezte a Passió és az Apocalypto című filmeket, továbbá elvált hét gyermeke anyjától, új partnerre talált, aki fél éve szült neki egy kislányt. Gibson az utóbbi években antiszemita megnyilvánulásaival és részegeskedéseivel is felhívta magára a figyelmet.

Gene Simmons: Nem vagyok Jenő bácsi - interjú

Az amerikai Kiss együttes magyar származású vezetője Londonban válaszolt a kérdéseinkre.

Kerekesszékkel akar színpadot hódítani

A legnagyobb tömeggyilkosok

A történelem előző százada ontotta magából a tömeggyilkosokat. A fajgyűlölet illetve az "Übermensch" látásmód sok vezetőben már annyira elharapódzott, hogy egész birodalmuk területéről igyekeztek összegyűjteni, illetve deportálni a zsidókat, cigányokat, i

Zoltán Erika, a még mindig szexi nő

Már több mint 20 év telt el az óta, mióta megjelent Zoltán Erika első albuma, Szerelemre születtem címmel. Az énekesnő rengeteg slágerrel ajándékozott meg bennünket, amiket a legtöbben még a mai napig kívülről fújunk. Mégis a túl szexi lány is öregszik, d

A halhatatlan divatikon: Coco Chanel

A luxus nem a szegénység ellentéte, hanem az ízléstelenségé. (Coco Chanel)

Párkereső szingliket toboroz az RTL Klub

Az RTL Klub nem először kötelezi el magát, hogy szerelemhez segítse a szingliket. Legújabb randishowjában is erre törekszik. Tavasszal induló új műsorában olyan 20 és 45 év közötti felnőtteket vár, akik megunták a szingli létet, és készen állnak egy új ka

Ilyet is láttunk! Itt a szenzációs Mega-casting!

Csütörtöktől folyamatosa dübörög a Megasztár 5 castingja. Már most tudni lehet, hogy rengeteg tehetség jelentkezett a válogatókra, és persze olyanok is megmérettetik magukat, akikről az első perctől kezdve lehet tudni, bizony, az Év hangja címet sosem kap

Nem feltétlenül érdemes bevallani a félrelépést

A kommunikációs szakértőt párkapcsolati problémákkal bombáztuk. Szerémi Péter válaszai töketlen férfiakról, pasivadász nőkről és arról, hogy mit nem értenek az urak a hölgyekben.

Hugh Laurie segít Meat Loafnak a visszatérésben

A zenész-énekes új albumán dr. House zongorázik, Jack Black meg duett énekel vele.

Rúzsa Magdi megdöbbentő vallomása

Az énekesnő az e heti Meglepetésben elárulta, hogy korábban gátlásos volt, egy bizonyos testrészét pedig nehezen fogadta el.

Tatár Csilla szemét megműtötték

Meghalt Jean Ferrat francia sanzonénekes, zeneszerző

Szombaton 79 éves korában meghalt Jean Ferrat francia énekes és zeneszerző

Az ötös lottó nyerőszámai

Az 10. játékhéten kézi sorsolással a következő számokat húzták.

Hajdú Péter perrel viszonozza Rippel Feri beszólását

Rippel a Fábry Showderben tett egy Hajdúra nézve kellemetlen megjegyzést.

Bepillantottunk Megasztár 5 castingjának kulisszái mögé - Videó!

Elkezdődtek Megasztár 5 szériájának castingjai. A kulisszák mögött egykori Megasztár-versenyzők kalauzoltak minket. Puskás Petin látszott, hogy együtt izgul jelentkezőkkel, hiszen ő már tudja, mekkora lehetőség a TV2 tehetségkutatója.

40 éves a Hal a tortán gasztrokibice!

Ki hinné, hogy Sági Szilárd a Hal tortán gasztrokibice már 40 éves. A tévés az alkalomhoz illően készül a nagy eseményre.

Schumi visszatért!

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatár a száguldó cirkuszba. Három év kihagyás után szerződött a Mercedes istállóhoz.

Marsi Anikó remek formában van

A minap még arról írtunk, hogy Marsi Anikó - bár élvezi a kétgyermekes édesanya szerepkörét - rettentően nyúzott. Ahogy ő maga mondta, a nap végére elfárad, sokszor kimerült, és olykor enni sincs ideje. Most azonban a Maxima címlapjáról egy gyönyörű nő mo

A világ legdrágább macskája

Ön mit tenne, ha lenne 22.000 dollárja, azaz több mint 4 millió forintja? Befektetné? Felújítaná a lakását? Lecserélné kopott autóját egy modern középkategóriásra? Nem kell tovább gondolkodnia, hiszen itt van egy visszautasíthatatlan ajánlat. Vásároljon m

Fekete Dávid kedvese továbbjutott a Megasztárban

BUDAPEST ? Fekete Dávid (23) kedvese, Laura indul az idei Megasztáron! A szőke lány izgatottan várta végig a sorát, de az igazi izgalom akkor tört rá, amikor a válogatón belépett az ideiglenes zsűri elé. Annak ugyanis egyik tagja éppen a szerelme, Dávid

Lefogyva készül a visszatérésre Détár Enci

Két hét múlva akár már el is kezdheti a munkát Détár Enikő. Az RTL Klubból származó információink szerint a csatorna számol azzal, hogy a színésznő a hónap végén visszatér a munkába, és újra vezetheti a Reflektort. Enikő egyelőre addig o

Kozsó az X-Faktorban zsűrizhet

BUDAPEST ? Kozsó (45) lehet az X-Faktor egyik zsűritagja? A Blikk információi szerint a zenei producer és előadó többször járt bent az RTL Klubban, és tárgyalt a műsor főszerkesztőjével.

Voksán Virág elhagyta munkakellékét

BUDAPEST ? Kis híján Voksán Virág (26) nélkül szállt fel az a repülőgép, amely a DJ Flower néven tevékenykedő lemezlovast repítette Genfbe.

Azurák Csaba szerint ő mindig jó csajokkal dolgozott

Azurák Csaba és Várkonyi Andi, a TV2 sztárműsorvezetői csak a tényekről beszéltek szerkesztőségünkben.

Mai nap

2010/03/16 19:13:33 Henrietta, Herbert napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com