Már rekord a Valami Amerika 2
A bemutatást követő 17 nap alatt 200 ezren voltak kíváncsiak a Valami
Amerika 2-re, jelnleg az országos nézettség 230 ezer nézőnél tart.
adta hírül a film forgalmazója. Így Herendi Gábor új filmje a tavaly
megjelent magyar filmek látogatottsági rekordját megdöntötte. A film első része, a Valami Amerika hét évvel ezelőtt jelent meg, és az
egyik legnépszerűbb magyar filmként 540 ezres nézőszámot produkált. A
film rendezője, Herendi Gábor a Figyelőnetnek adott interjújában elmondta,
hogy ugyan nem mer becslésbe bocsátkozni a nézőszámot illetően, de a
drága filmnél komoly nézettségre számít, amellyel elérheti, hogy ez
lesz az első játékfilmje, amellyel keresni is tud némi pénzt.
A történet szerint az első részben nyert lottónyereményből a folytatásban Tamás (Pindroch Csaba) végre leforgathatta a Bűnös város című filmjét, ami – a nagy remények ellenére – „szépen” elhasalt a mozikban (Tamás vigasztalhatatlan). A három testvér egy Ákoshoz (Szabó Győző) postán jött képeslap alapján Alex (Szervét Tibor) nyomára jut, aki frissen szabadult börtönéből Amerikában, és – újabb álnéven – egy East-West című darab jogaira pályázik. Kiderül az is, hogy a szélhámosnak muszáj színpadra állítani a darabot, mert Balával, a magyar maffiózóval (Csuja Imre) csupán így tudja rendezni a piszkos ügyeit. A bosszúvágy is nagy úr: a fiúk abban bíznak, ha megtalálják Alexet, és meg- (el-) veszik előle a színmű jogait, végre visszaszerzik a hatvanmilliójukat is, amivel a hamis ember lelépett…
Forrás:fn.hu/
Ma
2009. 7. 4, szombat,Ulrik napja.
Holnap Sarolta, Emese napja,
Holnapután Csaba napja lesz.
Hírek & Trend
A TV2 új arca felesége miatt hagyta ott az RTL Klubot
Szomszédai fizetik Anettka rezsijét
Titkos esküvő! Balázs elvette kedvesét
Kerékpártúra indul Budapest és Pozsony közöttNagyvilág
Már a mindennapokba is betört a vírus
Előre hozott választásokat akar Micheletti
Ellentámadásba lendültek a szlovákok
Német AWACS-egységek mehetnek Afganisztánba Belföld
Offshore repülőgépügylet
Kilépnek a kormányból az MSZP-sek?
Jégeső enyhítheti a hőséget
Az SZDSZ megszűnt létezniEzotéria
Járványokról - ezoterikus szemmel
Ismered a személyes éved számát?
Jeles napok Júliusban
A szeretet 5 nyelve Sport
Williams-házidöntő Wimbledonban
Erdei Zsolt bokszolni akar
Wimbledon: a címvédő már elődöntős
Két magyar még versenyben Wimbledonban Szépség
Szépülj, karcsúsodj, légy energikus!
Biokozmetikumok kontra mérgek
A legprofibb hajápoló trükkök
7 körömszépítő tipp High-Tech
Még júliusban debütál itthon az új iPhone
Szimpózium a jövő internetes technológiáiról
Sony PlayStation 3 – kisebb, olcsóbb és végre PS2-kompatibilis?
A jövő évtől egységes lesz a mobiltöltő Európában Otthon
Vigyázat, tiszta festék!
Inspiráló gyerekszobák
Álomfürdőszoba: profi tippek, hogy ne csak álom legyen
Ha a férfi lakberendez Gasztró
Kevert meggyes
Gyorséttermek kontra otthoni koszt
Egy kis gasztronómiai áttekintés és három mennyei recept a szigetországból
Török hagyaték 