Váratlan húzás a CIA-nél
Megnevezte az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) új igazgatóját Barack Obama
a megválasztott elnök az egyik legfontosabb hírszerző szervezet élére
Leon Panettát szemelte ki - jelentette hétfőn az MSNBC hírtelevízió. Leon Panetta az egykori Clinton-kormányban, 1994 és 1997 között fehér
házi kabinetfőnökként dolgozott. Tagja volt 2006-ban annak a kétpárti
szakértői csoportnak, amelynek feladata volt elemezni az iraki
helyzetet, és több tucat javaslatot tett a Bush-kormány
Irak-politikájának megváltoztatására.
Panetta 1977 és 1993 között Kalifornia állam egyik képviselője volt a
washingtoni kongresszusban, elsősorban költségvetési, élelmezési és
környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozott. Jelenleg a feleségével
közösen alapított Leon és Sylvia Panetta Közpolitikai Intézetet
irányítja a Kaliforniai Állami Egyetemen, Monterey Bayben. Személye
meglepetésnek számít a CIA-igazgatói posztra, hiszen nincs hírszerzési
tapasztalata.
A The New York Times azt emelte ki személye kapcsán, hogy Washingtonban
jó vezetőnek ismerik, aki járatos a költségvetési kérdésekben,
tapasztalt a külpolitika terén, de kevés ismerete van hírszerzési
ügyekben.
Az MTI azt írta: amennyiben a szenátus megerősíti a posztra, ő fogja
irányítani az al-Kaida terrorszervezet vezetői elleni, az egész Földre
kiterjedő amerikai küzdelmet. Mint a lap kiemelte, Panettának azt a
CIA-t kell majd irányítania, amelyet éles bírálatok értek az iraki
tömegpusztító fegyverekről szerzett, hamisnak bizonyult értesülések
miatt.
A lap úgy fogalmazott: "némileg furcsa", hogy Obama őt - egy egyetemi
professzort - választotta ki a CIA vezetésére. A hírszerző ügynökség
ráadásul nem szokta tárt karokkal fogadni a kívülről kinevezett
igazgatókat, mint például Stansfield Turnert és John Deutchot.
A liberális újság értékelése szerint Panetta jelölése azt mutatja,
milyen nehéz döntést kellett hoznia Obamának egy olyan CIA-igazgató
megtalálásában, aki nem köthető a Bush-kormányzat sokat bírált
terrorizmusellenes programjához. A leendő elnök eredetileg a nagy
hírszerzési tapasztalatokkal rendelkező John Brennant választotta ki,
akinek azonban vissza kellett vonni a jelölését: éles bírálatok érték,
amiért részt vett a 2001. szeptember 11-i támadások után a
terroristagyanús személyek elleni letartóztatási és kihallgatási
program kidolgozásában.
A The New York Times ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a
CIA két, talán legsikeresebb igazgatója John McCone és George H. W.
Bush volt, egyiküknek sem volt számottevő hírszerzési tapasztalata,
amikor elfoglalta a posztot.
A nemzeti hírszerzési igazgató posztjára Dennis Blair nyugalmazott
tengernagyot választotta ki Barack Obama. Blair korábban a
csendes-óceáni parancsnokságot irányította, 34 évig szolgált a
haditengerészetnél. Kína-szakértő, a CIA szakértőjeként is dolgozott.
Megfigyelők szerint a négycsillagos tengernagy személye Panettáéval
szemben nem váratlan választás.
Forrás:168ora.hu
Ma
2009. 7. 4, szombat,Ulrik napja.
Holnap Sarolta, Emese napja,
Holnapután Csaba napja lesz.
Hírek & Trend
A TV2 új arca felesége miatt hagyta ott az RTL Klubot
Szomszédai fizetik Anettka rezsijét
Titkos esküvő! Balázs elvette kedvesét
Kerékpártúra indul Budapest és Pozsony közöttNagyvilág
Már a mindennapokba is betört a vírus
Előre hozott választásokat akar Micheletti
Ellentámadásba lendültek a szlovákok
Német AWACS-egységek mehetnek Afganisztánba Belföld
Offshore repülőgépügylet
Kilépnek a kormányból az MSZP-sek?
Jégeső enyhítheti a hőséget
Az SZDSZ megszűnt létezniEzotéria
Járványokról - ezoterikus szemmel
Ismered a személyes éved számát?
Jeles napok Júliusban
A szeretet 5 nyelve Sport
Williams-házidöntő Wimbledonban
Erdei Zsolt bokszolni akar
Wimbledon: a címvédő már elődöntős
Két magyar még versenyben Wimbledonban Szépség
Szépülj, karcsúsodj, légy energikus!
Biokozmetikumok kontra mérgek
A legprofibb hajápoló trükkök
7 körömszépítő tipp High-Tech
Még júliusban debütál itthon az új iPhone
Szimpózium a jövő internetes technológiáiról
Sony PlayStation 3 – kisebb, olcsóbb és végre PS2-kompatibilis?
A jövő évtől egységes lesz a mobiltöltő Európában Otthon
Vigyázat, tiszta festék!
Inspiráló gyerekszobák
Álomfürdőszoba: profi tippek, hogy ne csak álom legyen
Ha a férfi lakberendez Gasztró
Kevert meggyes
Gyorséttermek kontra otthoni koszt
Egy kis gasztronómiai áttekintés és három mennyei recept a szigetországból
Török hagyaték 