Fico már tart a válság hatásától » Info-Budapest

Fico már tart a válság hatásától

Robert Fico kormányfő a gazdasági válság kezelésében látja kormányának sorsát.

A siker szerinte abban rejlik, hogy sikerül-e a kormánynak a nehéz gazdasági körülmények között is megtartani a szociális állapotot és az életszínvonalat. „Lúdbőrös leszek, ha belegondolok, mi minden történhet 2009-ben“ – mondta a kormányfő a TA3 televízió A politikában című vitaműsorában.

Annak ellenére, hogy Fico szerint Szlovákia jól felkészült a világgazdasági válságra, nem lehetünk optimisták. Az úgynevezett választási időszakba a kormányfő „nagy kétségekkel“ lép be. "2009-ben hatalmas válság vár minket, a választásoktól függetlenül“ – mondta azzal, hogy az európai képviselők és a megyei ispánok száma nem garantálja a kormány sikerét.

Fico kizártnak tartja, hogy az esetlegesen elvesztett parlamenti választások után visszatérne a parlamentbe. "Én soha többé nem ülök ellenzéki képviselőként a parlamentbe“ – jelentette ki. Azok az emberek, akik nyolc évig kormányoztak, nem állíthatnak tükröt a jelenlegi kormánynak. Fico az ellenzéket üresnek és kiégettnek nevezte.

A kormányfő nem tart az infláció felgyorsulásától az euró-bevezetés után. Szerinte sokat ígérők az energia stabil árai. Az árak növekedését a lassuló gazdaság is tompíthatja, hiszen alacsonyabb lesz a fogyasztás. Ha a helyzet úgy hozza, a kormány Fico szerint kész megkurtítani a költségvetési kiadásokat. A védelmi minisztériumnál látja a legnagyobb tartalékokat. Onnan akár 3-4 milliárd koronát is elvonhat a kormány. "Fenn kell tartanunk az emberek szociális- és életszínvonalát“ – mondta a kormányfő.

Forrás:kitekinto.hu

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra