Büszkeségünk, a Hungária már a mozikban is oktat
A tiltott gyümölcs 2009. február 5-étől mindenki számára elérhető. Szinte kötelező.
Kevés magyar zenekar van, akiket sem a tiniknek, sem a nagyszülőknek
nem kell bemutatni. Az egyik ilyen a Hungária, a rock&roll magyar
alfája és omegája. Dalaikból szinte minden magyar ajkú tud idézni,
azzal viszont nincs mindenki képben, hogy is törtek be kis országunkba.
Abban az időben ugyanis más szelek fújtak, a kommunizmus nem éppen tárt karokkal fogadta a jampecokat, az Amerikából érkező vad dallamokat.
A Hungária történetéből 2001-ben musical készült, melyet rengeteg színházban rengetegen tekintettek meg. Olyan kiváló művészekkel, mint Dunai Tamás, Szente Vajk, Györfi Anna, Polyák Lilla, vagy Csuha Lajos.
Egy fejezet a történelmünkből
Óriási sikert aratott a darab, ezért abszolút indokolt, hogy filmvászonra is felkerüljön a kultikus banda sztorija. Ebben már olyan tévéből is ismert arcokat láthatunk, mint Puskás Peti, Stróbel Dóra, Széles Iza és Fenyő Iván.
A mozikban február 5-étől nézhetjük és hallhatjuk a modern magyar kultúrtörténelem egy darabját, amiben buli, szerelem, korkép és természetesen sok-sok Hungária-sláger mutatja meg, hogy is volt az évtizedekkel ezelőtt. Ami akkor titokban bearanyozta a tinik életét, most az egész országnak elmeséli, miért nem poros még ma sem a Hungária, és mitől döglött akkor annyira a légy. A filmet Made in Hungária címen keressétek a filmszínházakban.
Forrás:zene.hu
Ma
2009. 7. 4, szombat,Ulrik napja.
Holnap Sarolta, Emese napja,
Holnapután Csaba napja lesz.
Hírek & Trend
A TV2 új arca felesége miatt hagyta ott az RTL Klubot
Szomszédai fizetik Anettka rezsijét
Titkos esküvő! Balázs elvette kedvesét
Kerékpártúra indul Budapest és Pozsony közöttNagyvilág
Már a mindennapokba is betört a vírus
Előre hozott választásokat akar Micheletti
Ellentámadásba lendültek a szlovákok
Német AWACS-egységek mehetnek Afganisztánba Belföld
Offshore repülőgépügylet
Kilépnek a kormányból az MSZP-sek?
Jégeső enyhítheti a hőséget
Az SZDSZ megszűnt létezniEzotéria
Járványokról - ezoterikus szemmel
Ismered a személyes éved számát?
Jeles napok Júliusban
A szeretet 5 nyelve Sport
Williams-házidöntő Wimbledonban
Erdei Zsolt bokszolni akar
Wimbledon: a címvédő már elődöntős
Két magyar még versenyben Wimbledonban Szépség
Szépülj, karcsúsodj, légy energikus!
Biokozmetikumok kontra mérgek
A legprofibb hajápoló trükkök
7 körömszépítő tipp High-Tech
Még júliusban debütál itthon az új iPhone
Szimpózium a jövő internetes technológiáiról
Sony PlayStation 3 – kisebb, olcsóbb és végre PS2-kompatibilis?
A jövő évtől egységes lesz a mobiltöltő Európában Otthon
Vigyázat, tiszta festék!
Inspiráló gyerekszobák
Álomfürdőszoba: profi tippek, hogy ne csak álom legyen
Ha a férfi lakberendez Gasztró
Kevert meggyes
Gyorséttermek kontra otthoni koszt
Egy kis gasztronómiai áttekintés és három mennyei recept a szigetországból
Török hagyaték 