Tetőtérben, kényelmesen » Info-Budapest

Tetőtérben, kényelmesen

A társasház építésének megkezdésekor még csak tervben sem volt, senki nem gondolt rá.

A legfelső szint betonozása után azonban már mindenki számára láthatóvá vált, hogy érdemes lenne ezt a tágas, jobb sorsra érdemes teret hasznosítani. Bár a rendelkezésre álló terület a mérete alapján elegendő lenne egy kellemesen, szellősen berendezhető lakás kialakítására, ám a tetőtér adta bonyolult építészeti elemek majdnem a felére csökkentették a használható területet.

A lakást két lakó részére kellett élhetővé álmodni. Kényelmes fürdőszobával, külön hálószobával, lehetőség szerint a tárolás megoldására egy kis gardróbszobával. A társasági élet eseményeit a konyha – étkező – nappali egybenyitott és így egy kicsit tágasabb tere hivatott szolgálni.

Finoman visszafogott, mégis meleg, barátságos, modern hangulat megteremtése volt a cél. Nem akartak sok színt, viszont annál több tárolóhelyet. Most is voltak határozott kívánságok, mint például a fürdőszoba burkolata és a sarokkád. A keskeny, ferde falú helyiségben végül a mosógép és a cirkó is megtalálta a helyét. A mosdó alatti épített kis szekrény további tárolóhelyeket biztosít.

A mindössze jelzésszerű előszoba burkolata megegyezik a konyha burkolatával, csak méretében és lerakási módjában tér el, így is kijelölve a különböző funkciókat. A világos, „futóhomok felületű” kőlapok színével remekül harmonizál a nappali és a hálószoba világos gesztenye parkettája. A bútorok mind egyedileg készültek, maximálisan kihasználva a tetőtér adta kis zugokat. Egységesen juhar furnérból készültek, és szinte észrevétlenül belesimulnak a térbe a világos színükkel, melynek árnyalata nagyon közel áll az alapszínnek választott halvány madártej-színhez.

Ezt a visszafogott halványságot még a lakás közepén magasodó kéménypillér mészkőborítása sem színesíti, csak egy kicsit izgalmasabbá teszi. Az előszoba és a nappali egyik fala azonban meleg karamell-barna árnyalatot kapott, ami jótékony hatással van a térre. Kiemeli a kőburkolat szépségét, struktúráját és finom, puha kontrasztot alkot a sok vanília színű ülőbútorral is. Az egymás fölött elhelyezett tetőablakokon beömlő fény is újabb meleg-barna árnyalatokat csal elő belőle.

Az étkező üvegasztalánál üldögélve még a környék háztetőiben is gyönyörködhetünk.
Ez a lakás legjobb helye. Vagy a hálószoba – vöröses-barnás színével elcsábít, és innen is izgalmas kilátás nyílik a környékre, még az ágyban lustálkodva is.

Hihetetlen bűvészkedés, és a centiméterekkel való zsonglőrködés eredményeként még a hőn áhított gardróbszoba is megtalálta helyét. A hálószobából nyílik, de csak tolóajtóval lehetett beépíteni, hogy az amúgy is szűk teret ne zsúfolja tovább. Az akasztós részek mögött a ferde falak alsó háromszögében polcok növelik a tárolófelületet.

Forrás:lakaskinalat.hu

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra