Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-t » Info-Budapest

Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-t

Tegnap este élő adásban találkoztak először A sztárok a fejükre estek végsőkig játékban maradt szereplői:

Kucsera Gábor, Fekete Laci, Bódiék és Kozsó. Az erősembernek azonban már az első percekben véget ért a verseny, hiszen négyük közül ő kapott a legkevesebb szavazatot péntek estig a nézőktől.

Nagy volt az izgalom a stúdióban, miközben a még játékban lévő sztárok legemlékezetesebb és legrázósabb pillanatait elevenítették fel bejátszások segítségével. Mialatt sztárjaink különféle feladatokat teljesítettek - például védőbeszédet mondtak saját maguk mellett - a stúdióban, Claudia és Áron szavazásra buzdították a nézőket.

Közben elmondták, hogy tulajdonképpen mi is az, amit a győztes a magáénak tudhat majd. A FAIRTRADE, azaz a méltányos kereskedelem egy olyan civil mozgalom, amely azért a célért küzd, hogy az afrikai, latin-amerikai és ázsiai termelők az áruikért tisztességes árat kapjanak. A nagykövetek feladata pedig nem más, minthogy ezt a szemléletet pártolják és terjesszék.

Magyarországon ez a megtisztelő cím a nézők szavazatai alapján Kucsera Gábornak jutott.

Forrás:storyonline.hu

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra