Indulnak az EP-választáson az új politikai mozgalom
Elégedettnek tűnnek a Lehet Más a Politika Mozgalom szervezői az első egy-másfél hónap eredményeit összegezve.
Igaz, egyelőre nem tódulnak tömegek és milliárdos támogatók az LMP
zászlói alá, és a szervezettség hatásfokán is van javítanivaló. A
fogadtatás alapvetően pozitív, bár az új politikai erő esélyeit
illetően széleskörű szkepszis tapasztalható. Főleg vidéken eddig
kevesen mozdultak az LMP hívására. A mozgalom további bővülést tervez,
már a júniusi EP-választáson indulni szeretnének. az LMP egy-egy téma köré csoportosítva szervez akciókat. Elsőnek a
korrupció témakörét választották. Ehhez szerveztek performanszot a
Parlament előtt, berendeztek egy öt napon át működő, közmeghallgatás
jellegű "beszélgetősarkot" az Astoria aluljárójában, vitakört rendeztek
szakértőkkel az ELTE-n, és elkezdődtek a vidéki beszélgető estek is.
Az LMP célja ezzel láthatóan az, hogy egy-egy témában mutasson valamit
a médiának, szóra bírja az "utca emberét", és mondjon valami okosat a
fővárosi és vidéki értelmiségieknek. Bár az "utcai politizálás" az
utóbbi időben a populizmus szinonimájává vált a magyar politikai
közbeszédben, a Lehet Más a Politika deklarált célja, hogy az "emberek
közé menve" futtassák fel a mozgalmukat.
Jávor Benedek szóvivő szerint "meghökkentően pozitív" fogadtatásban
részesültek az eddigi akciók, a sajtóban pedig rosszindulat helyet
inkább egyfajta pozitív semlegesség, várakozó álláspont jellemzi az LMP
fogadtatását. "Látszik, hogy nagyon nagy az igény" valami újra - mondja
Jávor, aki szerint eddigi fogadtatásuk, vagy a mostanában megszaporodó
másképp gondolkodni, politizálni vágyó szerveződések mind azt jelzik, hogy a magyar társadalom beleunt a jelenlegi politika ürességébe. Fasiszta-liberális-baloldali-konzervatív mozgalom
Az igények mellett ugyanakkor a nagyfokú szkepszis is lemérhető az új
politikai erő eddigi tevékenységéből. Jávor Benedek elmondta, hogy bár
nagyon sokan drukkoltak nekik, bíztatták őket az utcán megszólított
emberek, ezzel együtt jellemzőek voltak a "nagyon nagy szükség van
erre, de ugye nem gondoljátok komolyan, hogy sikerülhet" típusú lemondó
vélemények, illetve az olyan kommentárok, amelyek szerint úgysem lehet
ezt megúszni korrumpálódás, a többi párthoz hasonulás nélkül.
Sokan azt hiszik, hogy az LMP valamelyik másik politikai erő trójai
falova. Van, aki a Fidesz, van, aki az MSZP kreálmányának tartja a
mozgalmat, van aki azt gondolja, hogy a széthullott SZDSZ utódja,
illetve a szélsőjobboldal fedőszervezete. A sztereotípiák itt sem
működnek persze tökéletesen: az Astoria aluljárójában egy "agyagrészeg"
táltos az égiek áldását kérte az LMP működéséhez. Vidéken eddig alacsonyabb érdeklődés övezte az LMP vitaköreit. Jávor
Benedek szerint itt még nagyobb szkepszis érzékelhető, olyan városokban
is kevesen mentek el a mozgalom rendezvényeire, ahol a civil szférának
nagy hagyományai vannak. Egy helyen 25-30 fő kevés, ezen Jávor szerint
úgy tudnának javítani, ha a vitakörök helyett, vagy mellett a helyi
problémákra koncentráló kétoldalú kommunikációt erősítenék.
Az LMP nem szeretne "fővárosi" párt lenni. Ezért a vidéki akcióikat is
úgy akarják hatékonnyá tenni, hogy a helyi "fontos emberek" és
támogatók körében építenek ki olyan kapcsolatokat, amik segítségével a
vidéki rendezvények helyben, a helyi problémákra szerveződnének.
Több pénzt az emberektől!
A mozgalom további tervei között általában is kiemelt szerepet kap az
interaktivitás. Hangsúlyosabban szeretnének megjelenni az interneten,
és szervezettebbé, "átütőbbé" tenni az utcai akciókat, performanszokat,
mely utóbbiak közül például a korrupció-ellenes "politikus-mosdató"
akció többek szerint nem sikerült túl látványosra. A begyűjtött
lakossági reakciókat, például az Astorián lejegyzetelt beszélgetések
kivonatait pedig szeretnék feldolgozni és közzétenni.
Mindennek egyelőre határt szab a szervezeti és pénzügyi kapacitás. Az
LMP mögött továbbra sem áll jelentős, nagy tőkeerejű támogatói bázis. A
mozgalom célja ugyanakkor az is, hogy a részvétel, a pártfogás és a
támogatás ne különüljön el: olyan pártszimpatizánsokat szeretnének
összegyűjteni, akik pénzzel és munkával aktívan vesznek részt az LMP
tevékenységében.
Hámori Hanna sajtóreferens szerint ez kevesebb költséggel jár, és azzal
kecsegtet, hogy aki támogat, pénzt ad, és részt vesz a munkában, az
jobban magáénak érzi a mozgalmat. Ez nagyobb öntudatosságot
eredményezhet, konkrét politikai helyzetben pedig támogatást,
szavazatot jelenthet majd. Ezzel csökkenhet az esélye a "Bradley-effektusnak" is, vagyis, hogy a sok szóbeli támogató a szavazófülkében végül másnak húzza majd be az ikszet.
Az LMP továbbra is tervezi a 2009. júniusi EP-választásokon való
indulást. Jávor Benedek lapunknak azt mondta, február körül fog
eldőlni, hogy érdemes-e elindulniuk, vagy még építeni kell tovább a
mozgalmat. A szóvivő szerint az EP-választás a Fidesz komoly győzelmi
esélyei miatt várhatóan nem lesz annyira kiélezett: ez lehetőséget
teremthet, hogy az alacsonyabb protest-légkörben a Lehet Más a Politika
is szavazatokat szerezzen, de legalább egy jó kampánnyal országosan
népszerűsítse magát.
Forrás:hirszerzo.hu
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese