Fidesz: az áruló a másik oldalon is áruló marad » Info-Budapest

Fidesz: az áruló a másik oldalon is áruló marad

Az áruló a másik oldalon is áruló marad – kommentálta Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője azt, hogy miniszterelnöki megbízottá nevezték ki Császár Antal exfideszes országgyűlési képviselőt A döntés egy nappal azután született, hogy Császár a parlament keddi ülésén rendre a kormányoldallal szavazott.

A Vállalkozók Pártja Egyesület elnöki tisztségét is betöltő politikus egy korábbi nyilatkozatát is meghazudtolta, hiszen amikor kilépett a Fidesz képviselőcsoportjából, azt mondta: a párttal kötött korábbi megállapodásától nem tér el, továbbra is ennek alapján kíván politizálni, szavazni az Országgyűlésben.

Forrás:vg.hu

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra