Alváspózok- árulkodó jelek » Info-Budapest

Alváspózok- árulkodó jelek

Milyen testhelyzetben ébredsz leggyakrabban

Megfigyelted már, milyen testhelyzetben ébredsz leggyakrabban? Ha hiszed, ha nem, ennek igen nagy jelentősége lehet. A különböző alváspózok ugyanis árulkodnak személyiségünkről.

Chris Idzikowski, az Egyesült Királyságban működő Alváskutató és -tanácsadó szolgálatnál dolgozó professzor, kutatásai nyomán nem csak összegyűjtötte a hat leggyakoribb testhelyzetet, de megfigyelte az így alvó emberek közös tulajdonságait is, valamint a pózok egészségre való hatását.
A magzati póz

Ez az egyik leggyakoribb testhelyzet: egy ezer fős felmérés szerint az emberek 41%-a alszik így. Ilyenkor a karok és a lábak szinte teljesen összezáródnak a test előtt- ebből zárkózottságra következtethetünk. Az ilyen pózban alvók, bár az első találkozáskor szégyenlősnek tűnhetnek, később hamar feloldódnak. Általában kívülről keménynek tűnő, belül érzékeny emberek.

A "fatörzs" testhelyzet

Ilyenkor az oldalunkon fekszünk, és mindkét kezünk magunk mellett van. Azok, akik így alszanak, általában társasági emberek. Jól kijönnek az idegenekkel is, gyakran túlságosan is megbíznak bennük, ezért könnyebben becsaphatók.

A "sóvárgó" testhelyzet

A „fatörzshöz” rendkívül hasonló póz, azzal a különbséggel, hogy itt a karok a test előtt vannak. Nyílt természetű, sokszor gyanakvó és cinikus emberek alszanak ilyen testhelyzetben, akik lassan hoznak döntéseket, ám azok tartósnak bizonyulnak.

"Katona" testhelyzet

Ekkor háton fekszünk és mindkét karunk a törzsünk mellett van nyújtott helyzetben. Az ilyen emberek általában csendesek és zárkózottak, nem szeretik a nagy zsivajt. Magukat és másokat is magas mérce szerint mérik. Sajnos ez a testhelyzet horkoláshoz és kialvatlansághoz vezethet.

"Szabadesés" testhelyzet

Mindkét kezünk a párna körül van, fejünk oldalra fordul, miközben hason fekszünk. Általában a társaságkedvelõ, kissé pimasz, idegességre és sértődékenységre hajlamos emberek alszanak így. Nehezen tűrik a kritikát vagy a kiélezett helyzeteket. Ez a póz jó az emésztésnek.

"Tengeri csillag" testhelyzet

A kezek itt is a párna körül vannak, ám ilyenkor hanyatt fekszünk. Az így álmodók általában jó barátok, segítőkészek, bármikor meghallgatják a másikat, és nem szeretnek a figyelem középpontjában lenni. Akárcsak a „katona”, ez a testhelyzet is horkoláshoz és kialvatlansághoz vezethet.

A kutatás során bebizonyosodott, hogy az emberek nem jellemzően változtatnak a már megszokott alvási testhelyzetükön: a résztvevõk csupán 5%-a vallotta, hogy időről időre előfordul, hogy más pózban alszik.

Forrás:honeymagazin.hu

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra