Turisták ezrei rekedtek a bangkoki repülőtéren » Info-Budapest

Turisták ezrei rekedtek a bangkoki repülőtéren

Az ellenzéki tüntetők szerda reggelig mindösze egyetlen járat indulását tették lehetővé

egy Szaúd-Arábiába tartó, muszlim zarándokokat szállító gép szállhatott csak föl. A repülőteret blokád alatt tartó tömegbe két gránátot hajítottak szerda reggel; négyen megsérültek.

Több ezer turista rekedt a bangkoki reptéren, miután az ellenzéki tüntetők kedd este megszállták a thaiföldi főváros légikikötőjét. A rendőrség nem alkalmazhat erőszakot a tüntetők ellen, akik már hónapok óta demonstrálnak a kormány leváltásáért.

Egy gépet engedtek el

Az ellenzéki Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) elnevezésű szervezet több ezer híve a bangkoki Suvarnabhumi repteret rohanta meg. A légikikötő forgalmát teljesen leállították, kizárólag a PAD engedélyével fogadhat és indíthat járatokat. Szerda reggelig mindösze egyetlen járat indulását tették lehetővé - egy Szaúd-Arábiába tartó, muszlim zarándokokat szállító gép szállhatott csak föl. Eddig 78 érkező és induló járatot töröltek.

A reptér személyzetének nagy része otthagyta posztját, magára hagyva több ezer turistát is, akik csomagjaikkal várják, hogy elutazhassanak. A Bangkok Airways szerint háromezer utazó rekedt a terminálon. A Singapore Airlines már törölte is az összes bangkoki járatát, míg a többi cég más thaiföldi repterekre irányította át járatait. Az ausztrál kormány figyelmeztette állampolgárait, hogy legyenek különösen elővigyázatosak, ha a délkelet-ázsiai országba utaznak.

A repteret elfoglaló, körülbelül nyolcezer tüntető ellen nem alkalmazhat erőszakot a rendőrség a kormány utasítása szerint. El akarják kerülni az október 7-ihez hasonló, véres összecsapást - akkor ketten meghaltak, ötszázan megsérültek.

Nem sikerült elkerülni az erőszakot

Mindeközben szerda reggel két helyszínen is robbantottak Bangkokban, legalább négy ember megsebesült a rendőrség közlése szerint.

Ismeretlenek gránátot hajítottak a kormányellenes tüntetők közé a nemzetközi repülőtérhez vezető útvonalon, illetve a repülőtéren is. A mentők tájékoztatása szerint a blokád alá volt repülőtéren történt a robbanás, a sérültekről televíziók számoltak be.

Thaiföldön hónapok óta tüntetnek az ellenzékiek, egyebek mellett a korrupcióval vádolt kormány távozását követelve.

Forrás:hirszerzo.hu

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra