Belak-lak
Karácsonyi előkészületek. Már most neki kell fogni?
A sajátkészítésű ajándékok a legértékesebbek, azonban sokszor mondunk le róluk időhiány miatt karácsony előtt pár nappal.
Azonban ha már most nekikezdünk, bőven van időnk néhanapján
egy-egy fél órát foglalatoskodni velük. Milyen saját készítésű
karácsonyi ajándéknak, dekorációnak kell már most nekifogni? Hogyan
előzzük meg a karácsonyi bevásárlással járó rohanást, kapkodást,
tömeget? Mit jó már most megvenni, elkezdeni?
Parafadugóból készült alátét, üzenőfal
Durván két hónap van még karácsonyig,ami azt jelenti, ha nem
szervezünk rendszeresen baráti összejöveteleket, nem tudunk elegendő
dugót összegyűjteni. Ezért jó, ha idejébne szólunk
ismerőseinknek,lehetőleg nem azoknak, akiket meg akarunk lepni az
ajándékkal,hogy tegyék felre nekünk a borosüvegek dugóit.
A parafadugókat papírvágóval vagy nagyon éles késsel fél centimeter
vastag karikákra vágjuk és kapcsológéppel összefogjuk őket negyzet vagy
kör alakban. Ha üzenőfalat akarunk gyártani parafából, vághatjuk
hosszában is a dugókat, ebben az esetben még több darabra lesz
szükésgünk és egy keményebb alapra vagy méterben kapható parafalapokra
ragasszuk szorosan egymás mellé. Ha van elfekvőben egy képkeretünk még
szebben mutat majd az előszoba falán.
Kötött sál, sapka, zokni, pulóver
Idén is divat a kötött pulóver és egyéb kiegészítők és ha ez saját
kezüleg készül igazán értékes ajándék lehet szeretteinknek.
Elkezdhetünk fonalak és kötőtűk után nézelődni, hogy a hosszú hideg
estéken, tévénézés közben elkezdhessük gyártani a mindekinek ízlése
szerinti színekből készült kötött kiegészítőket, meleg pulóvereket.
Magvak, a karácsonyi dekorációk kellékei
Ajándékba és a lakás ünnepi hangulatának megteremtéséhez is
készíthetünk különféle ünnepi díszeket. Jómagam nemrég fedeztem
fel,hogy az avokádónak gyönyörűséges magja van, ami akár önmagában –
ahogy az isten adta - is gyönyörű, de ha arany színűre festjük, vagy
gyöngyöket rakasztunk rá, még szebb dísze lehet az adventi koszorúnak
vagy bármilyen karácsonyi asztali dísznek, kopogtatónak. Hetente egy
avokádó elfogyasztása nagyon egészséges és a zsírégetést is elősegíti,
így ha rendszeresen elfogyasztjuk a heti egy avokádót karácsonyig
összegyűjthetünk nyolc magot (fejenként). Arra vigyázzunk, hogy amikor
kettévágjuk a gyümölcsöt, ne sértsük meg a magját a késsel. A diót is
jobb most megvenni, mert karácsony előtt pokoli ára lesz és ha nem az
utolsó pillanatban festjük be, nem ragadnak majd össze.
Papírhajtogatás
Gyönyörű karácsonyfadíszeket készíthetünk origami technikával. Az ehhez
szükséges papírok és arany-ezüst filctollak megvásárlása a kisebb gond.
Több időt és keresgélést igényel a megfelelő origamikönyvek felkutatása
és a technika elsajátítása. Időigényes, de nagyon látványos fát
díszíthetünk velük. Ugyancsak elkészíthetjük hajtogatás-technikával a
kisebb ajándékdobozokat is. Bármilyen pici ajándék értékesebb egy szép,
egyedi csomagolásban.
Szárított gyümölcsök
Ha úgy döntünk az idei karácsonyfát természetes díszekkel
szeretnénk felöltöztetni, itt az ideje, hogy nekifogjunk a gyumolcsok
szárításának. A narancs, citrom és almakarikákat óvatosan vágjuk kb fél
centimeters karikákra és óvatosan füzzük fel egy cérnára, úgy, hogy ne
érjenek egymáshoz és lassan száradjanak. Röviden ne a sütőbe tegyük. A
lassú száradás során megőrzik színüket és friss gyümölcs látszatát
keltik majd.
Előzzük meg a karácsonyi nagy bevásárlással járó rohangálást és ideges
keresgélést, a nagy tömeget. Válasszuk ki időben a nekünk tetsző
csomagolópapírt, mert később csak a maradékból válogathatunk, a saját
kezüleg elkészítendő ajándékokhoz a hozzávalókat (ragasztó, üvegfesték,
üvegedény, fadoboz, arany- és ezüst festékek, textíliák, fonalak,
zsinórok). És ha továbbra is korainak tartnanánk a karácsonyi
készülődéseket, legalább gondolkozzunk el, hogy tudjuk-e milyen
ajándéknak örülnének szeretteink.
Kellemes készülődést!
http://www.meno.ro/belaklak/hir=1472
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese