Audi sportkocsi óccsóé
Eddig elsősorban Ferrarit és Lamborghinit másoltak a replikaépítők,
miután azonban az Audi is elkészítette saját szupersportautóját, az sem
úszta meg.
Nem akármi tűnt fel egy amerikai honlapon, egy különleges Audi
R8-átalakítás. Azaz mégsem, egy Mercury Cougar-átalakítás, aminek
végeredménye egy R8-replika. A Spanyolországban készült átépítés egész
jól sikerült, aki előröl vagy hátulról látja a kocsit, akár még azt is
hiheti, egy igazival találkozott. Oldalról már kiderül a turpisság, a
sziluett és az arányok sem stimmelnek.
A szedett-vedett látványnál sokkal nagyobb hátrány, hogy a Cougar
motorja egy 2,5 literes V6-os, csupán 170 lóerős teljesítménnyel. Ezzel
szemben az Audi R8-ban egy igazi fenevad lakik, V8-as motorja 420
lóerős. Sőt, míg utóbbi középről hajtja a hátsó kerekeket, az amerikai
gép orrmotor-fronthajtás kombóval próbálkozik.
Emellett az utastér is hagy még némi kívánnivalót maga után. Igazán impozáns az R8-felirat a kormányon.
Az
akár CougaR8-nak is becézhető kupénak viszont van egy előnye, mégpedig,
hogy 40 ezer euróból összehozható, harmadannyiból, mint egy Audi R8.
Persze az ár/érték arányban simán nyer a német. Sőt 35 ezer euróért már
egy gyári TT is megvehető, ami azét sokkal jobb, mint egy látvány R8.
http://www.vezess.hu/
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese