Extra lépcsőborítások » Info-Budapest

Extra lépcsőborítások

A lépcső egyedivé és hangulatossá teszi lakóterünket. Mit tegyünk, hogy otthonunk dísze legyen?

A lépcső lehet egyenes vagy húzott, csiga vagy pihenős, készülhet fából, üvegből és acélból, lehet lakkozva, lazúrozva. Méreteit, elrendezését és elhelyezkedését leginkább a helyszín adottságai határozzák meg. E tekintetben nagyjából négy lehetőség kínálkozik (egyenes, fordulós, íves és csigalépcső), valamennyi a beépítési helyszín lehetőségeitől függően számtalan változatban, akár egymással kombinálva is.

A lépcsőtervezés már korábban is külön megbecsült szakmának számított, ezért mindenképpen tanácsos szakemberhez fordulni. Mivel a lépcső épületszerkezetnek, illetve építési terméknek minősül, ennek megfelelően szakhatósági engedéllyel kell rendelkeznie. Anyag és szerkezet vonatkozásában három fő lehetőség közül választhatunk: vasbeton szerkezet valamilyen (fa vagy kő) burkolóanyaggal; acélszerkezetre épített fa, vagy kő lépcsőlapok; illetve tömörfa lépcsők.

- A kivitelezőnek a betonlépcső a legkényelmesebb megoldás, hiszen a többi betonelem öntésekor egyből a lépcső is elkészíthető, és a felső szinteken végzett munkálatokhoz igénybe is tudják venni. A betonlépcső a végső, esztétikus borítással és korlátrendszerrel ellátva az egyik legköltségesebb lépcső. Fontos, hogy a betonlépcső többnyire zárt szerkezetű, így nemigen nevezhető légies, könnyed megoldásnak.

- Ismertek a különféle fémszerkezetekből, acélszelvényekből, esetleg valamelyik specializálódott gyártó által kínált elemekből összeszerelt vagy -hegesztett, fa- vagy kőlapokkal borított lépcsők. Ezek utólag is beszerelhetők, rengetegféle változatban léteznek és viszonylag olcsók, leszámítva az exkluzív kivitelű (így drága), üveg és nemesacél elemekkel kombinált, modern lakberendezési irányzatokat követő változatokat. - A tömörfa lépcsők napjainkban igazi reneszánszukat élik. Az alapanyag a melegséget, a változatosságot és a természetes megjelenést egyaránt szavatolja. Fából lényegében bármilyen típusú lépcső elkészíthető a légies, függesztett szerkezettől a bevésett, zárt fajtáig. A gyártók számtalan megoldást kínálnak, mindenki megtalálhatja a maga ízlésének és pénztárcájának megfelelőt. A falépcső számára kivitelezéskor mindössze a megfelelő födémnyílást (helyet) kell biztosítani, a lépcsőgyártók szolgáltatásába ugyanis a komplett tervezés és a kivitelezés is beletartozik.

Forrás:otletmozaik.hu/

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra