Citromos marhahús
Alábbi receptünk egyszerre ízletes, laktató és tápláló, mindemellett a súlyunkra sem jelent veszélyt!
Hozzávalók: 25 dkg marhahús / fő (lehetőleg rostélyos), extra szűz olívaolaj, 2 db citrom, só.
A marhahúst 24 órával a sütés előtt készítsük el: vágjuk nagyjából
tenyérnyi szeletekre, és klopfoljuk ki. A kiklopfolt szeleteket először
finoman sózzuk meg, majd alaposan kenjük be olívaolajjal (ennek fontos
szerepe van abban, hogy a hús ne legyen egészségtelenül zsíros). Végül
facsarjuk ki az egyik citrom levét, és csepegtessük a húsra. Nyugodtan
felhasználhatjuk az egész citromot, alaposan bekenegetve vele minden
szeletet. Ha ez megvan, egy alufóliával letakart edényben helyezzük a
húst a hűtőbe, hogy a sós-olajos-citromos lében alaposan megpácolódjon.
24 órával később vegyük ki a tálat, ekkor már aromagazdag szeletek
állnak rendelkezésünkre. A húst vágjuk nagyobb kockákra, majd szórjuk
bele a finoman olajozott serpenyőbe (szintén extra szűz olívaolajat
használunk). Eleinte nagy lángon süssük, forgassuk meg alaposan a húst,
majd amikor a zsír már nagyon erősen pattog, óvatosan öntsünk a
serpenyőbe 1 deciliter vizet, és a másik citromot is felhasználva,
körkörös mozdulattal csepegtessük meg a serpenyőt egy kevés
citromlével. Továbbra is ügyeljünk arra, hogy a húskockák minden
oldalról megsüljenek, majd amikor a víz már elég erősen forr a
serpenyőben, mérsékeljük a tüzet. Ekkor finoman hintsük meg sóval, és
ismét csepegtethetünk rá némi citromot. A víz egy része pár percen
belül elpárolog, ekkor kapcsoljunk nagyobb lángra, és még egy deci
vizet használjunk fel, majd harmadszor is csepegtessük végig
citromlével (vigyázzunk arra, hogy egyszerre ne öntsünk rá sok
citromot, mindig csak egy keveset). Ennek a technikának köszönhetően a
hús egyszerre sül és fő, így végül nem lesz kemény. Ha a víz ismét
felforr, mérsékeljük a tüzet, és negyedszer, utoljára is csepegtessük
meg citrommal. Ezután már csak 1-2 percig forgassuk, majd ha már
késznek érezzük, vegyük le a tűzről.
A kész marhahús finoman sós ízt kap, és ahelyett, hogy savanyú
lenne, a citrom valami egészen kellemes, üdítő mellékízt kölcsönöz
neki. Köretnek legalkalmasabb a rizs vagy zöldségsaláta, de akár
önmagában is fogyaszthatjuk. Elkészítése (a pácoláson kívül) nagyjából
15 percet vesz igénybe.
Forrás:baratno.com/
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese