Nagyot bukhat a válságon az építőipar
Kérdéses, hogy e mögött egyedül a krízis áll okként, vagy a már meglévő problémák száma gyarapodott egy újabbal?
Tavaly hazánkban 12 ezer építőiparban tevékenykedő embernek kellett
új munkahely után néznie, az idei elbocsátottak számát pedig 15 ezerre
becsülik. Mint a HETEK pénteken megjelenő számában írja, a kereslet
visszaesése, így a megrendelések hiánya okozhatja a legnagyobb gondot a
beruházók és kivitelezők számára.
A globális pénzügyi válság hazánkban a hitelek drágulásában, illetve a finanszírozási arányok változásában jelent meg, ennek következtében lelassultak vagy teljesen leálltak az állami beruházások, valamint a lakáspiac keresleti oldaláról eltűnt az a réteg, amelyik eddig a vásárlóközönség legnagyobb részét tette ki. Ők jellemzően a fiatalabb korosztályhoz tartoznak, tanultak, sokszor közalkalmazottak vagy a bankszférában dolgozók, és különös ismertetőjelük, hogy a legtöbb esetben 10 százalékos önerővel akarnak lakást vásárolni. Esetükben a különböző fizetéskiegészítések megszűnésével, illetve a magas banki finanszírozás (például 10 százalék önerő, 90 százalék hitel) felfüggesztése miatt került le a napirendről a lakásvásárlás.
A Heteknek nyilatkozó építõipari vállalkozók szerint 3-4 évvel ezelőttre kell most visszamenni, amikor nem lehetett 25-30 százalék önerő nélkül ingatlant vásárolni.
Forrás:atv.hu
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese