Megújul a Ford Mustang
Megújítja kultikus modelljét a Ford. Az új Mustang modernebb külsőt és módosított motorokat kapott.
Amerikai mértékkel nézve igen hamar, három év után megújult a Ford
Mustang. A módosítások talán nem véletlenül jöttek ilyen korán, hiszen
a jármű olyan ellenfeleket kapott, mint a Chevrolet Camaro és a Dodge
Challenger, amelyek szintén ugyanazt a retro hangulatot lovagolják meg.
Az
új Mustang elődjénél is erőteljesebb benyomást kelt. A tervezők ennek
érdekében a hűtőmaszkot és a fényszórókat keskenyebbre vették, így
szélesebbnek láttatva a gépet, de a sárvédőíveket valóban
kiszélesítették. A kocsi orrészét még jobban megdöntötték igazi cápás jelleget
kölcsönözve annak. Kissé módosult a kocsi övvonala, míg hátul a
leginkább a modernebb, de továbbra is hármas osztású - immár LED-es -
lámpák vonják magukra a figyelmet.
Igazi erődemonstráció azonban
a motorháztető "dombos" kialakítása, ami nem véletlen, hiszen alatta
némileg nagyobb erő lakozik. A Mustang GT 4,6-os V8-asa 315, míg a 4,0
literes V6-os 213 lóerős. Műszaki szempontból további újdonság, hogy az
új modelleket átdolgozott futóművel szerelik, de a jövőben széria lesz
a menetstabilizáló elektronika is.
A nagyobb stabilitás nemcsak a futóműnek, de a méretesebb kerekeknek is
köszönhető, hiszen immár az egyszerűbb modelleken is legalább 17 colos
abroncsok vannak, míg a V8-as 18-assal illetve felárét 19-essel
vásárolható meg.
Jelentős változást történ a Mustang
utasterében. Vége silány műanyagoknak, a 2010-es modellévtől az
izomautóba jobb anyagok kerülnek. Számos helyen alkalmazzák a bőrt és
az alumíniumot is a tervezők.
Forrás:vezess.hu
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese