A Győri Balett a fiatalokra is gondol
Első bemutatójára készül a Győri Balett Fiatalok a Fiatalokért programsorozata, amelyre november 23-án és 25-én kerül sor
Táncszínházi beavató estet tartanak november 23-án este 7 órai
kezdettel és november 25-én délután 5 órakor a Győri Nemzeti Színház
Kisfaludy termében, amelynek a Tóth Ilona Emlékére ’56 címet adták. Ez
lesz az első bemutatója a Győri Balett Fiatalok a fiatalokért programsorozatának
A Győri Balett ugyanis fontosnak tartja a fiatal táncművészek szakmai továbbképzését illetve fejlődését. A programok megvalósításával lehetőséget ad a táncművészek koreográfusi ambícióinak beteljesedésére, az útkereső művészi táncstílusok bemutatására.
A mostani alkalommal Velekei László koreográfus mutatkozik be, alkotásának címe pedig nem más, mint „Tóth Ilona emlékére ’56 - 1956., forradalom, gyilkosság, vádak és hallgatások, koncepciós per, ” igazság”… „Kik vagytok ti, emberek?!....Egy medika története…
„Minden nemzetnek megvan a maga Tóth Ilonája!”
– Keresve önmagam - talán letisztulva -, szeretnék az emberekben nyomot hagyni általa, hogy a hétköznapi kételyek mélyén lássanak példát maguk előtt: Mások így csinálták! - kezdte Veleki László.
– Tapasztalatom szerint saját korosztályom eltávolodott a történelmi valóságtól, példakép nélküli, gyökértelen életet élnek. Ezért szeretném az előadást olyan miliőbe helyezni, ahol a fiatalok történelmi rálátása élesedhet, és megszólítva érezhetik magukat a tánc nyelvén kortársaik tolmácsolásában. Gondolkodásra készteti őket, hisz ez a valóság a múltunk része, át kell éreznünk, meg kell értenünk. Hagyni kell, hogy megérintsen minket, hogy vezethesse tetteinket. Minden nemzetnek megvan a maga „Tóth Ilonája”. Jelenleg is a világban szerteszét. - zárta a koreográfus.
Forrás:zene.hu
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese