Szociális szükségállapot van Kolumbiában
Úgynevezett szociális szükségállapotot hirdettek ki Kolumbiában, ahol
csalók több százmillió dollárnyi pénzt sikkaszottak el piramisjátékok
révén,
s mindez halálos áldozatokat is követelő zavargásokhoz vezetett.A szükségállapot lehetővé teszi, hogy a kormány rendkívüli
intézkedéseket hozzon, és megkísérelje visszaszerezni a kicsalt pénzt.
Mint Fabio Valencia bel- és igazságügyi miniszter bejelentette, a
különleges állapot már aznap nulla órától hatályba lépett, s a
törvények értelmében harminc napig tarthat. A döntést azt követően hozták, hogy egy piramisjátékot szervező
vállalkozás, a DRFE csődje miatt egy hét alatt több százezer kolumbiai
ment tönkre. Ez utóbbi cég hatalmas, akár 300 százalékos kamatokat
ígért a hiszékeny embereknek.
A hatóságok megkezdték a
piramisjátékokat szervező vállalkozások pénzének és javainak a
lefoglalását, s ebből "a lehetőség szerint" kártalanítani fogják az
elszegényedett klienseket. A kormány a különleges felhatalmazás
birtokában hatról harminc évi börtönre emelte az illegális
pénzgyűjtésért kiszabható büntetést.
A becslések szerint az
elmúlt három évben mintegy 800 millió dollár vesztettek Kolumbiában a
piramisjátékokon a naiv befektetők. A múlt héten több városban
zavargások törtek ki, s emiatt két ember életét vesztette. Egy harmadik
öngyilkos lett, amikor rájött, hogy a befektetése füstbe ment.
Forrás:fn.hu
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese