Rejtett vagy virtuális DNS-szerkezet
A több szálú DNS
A kromoszómák DNS-ének biológiailag is létező két szála mellé 10,
párhuzamos szálat (5 párat) kell elképzelnünk, hogy a DNS- aktiválás
technikáját elsajátíthassuk. E ? virtuális ? szálak háromdimenziós
fizikai valóságunk szellemi kiterjesztése, nem anyagiak, hanem lelki
jellegűek. Rendelkeznek azzal a képességgel, hogy akartunkat
közvetítsék a biológiai DNS szálak felé. A Felső Tudatból érkező
intuitív információk ezen keresztül fognak behatolni a DNS-be, melynek
szunnyadó képességeit így életre kelthetjük
Az evolúció során a DNS korábbi tartalma nem átíródik, hanem az új
információk rárakódnak a régebbiekre és ? erősebb lévén azoknál-
elnyomják a korábbi szekvenciákat.
* E rejtett és misztikus DNS-szálak magukban hordják egy egészségesebb test és emberi faj titkát.
* Feltárják mennünk az élet nagy rejtekét.
* Olyan személlyé válhatunk, akinek természetes képessége lesz, hogy ellenőrizze és befolyásolja saját egészségét és testét.
A 10 rejtett szál, mely 5 rejtett párt alkot, felfogható 1 sejtekhez
rendelt kozmikus kapcsolatnak, vagy univerzális életerőnek. Ezek az
emberi genom szellemi kapcsolatai. Magukban hordozzák az emberi élet
megjobbításának végtelen lehetőségeit. Valamiféle sejtközi nyelv
segítségével kapcsolatot teremtenek a tudat és a test egésze közt. Ezek
teszik lehetővé, hogy a sejtek közöljék egymással állapotuk és
?szándékuk? mibenlétét.
Kommunikációs szál: kék ? kapcsoló központja?. Innen indul minden
információ sejttől sejthez, tudattól sejthez, lélektől sejthez, sejttől
lélekhez. A tudat és a test kölcsönösen információt cserélnek a hangok
által kölcsönhatásba kerülnek egymással. Minden lény életútja a
zavartalan kölcsönhatáson és a kommunikáción múlik. Az élet vibrál és
kommunikál, és ez teszi a szándékot központi jelentőségűvé a DNS
szekvencia és a kommunikáció szempontjából. A DNS hatásának
kifejlődése: rezgés, az elektronok viselkedésének változása és a
molekuláris szerkezeti átalakulás.
Tökéletes szál: ibolya ez a szál semlegesíti a DNS-ben és az
immunrendszerben felfedezett, nem megfelelő szakaszokat, folyamatokat.
Felfogja és megérti a gyógyító utasításokat és helyreállítja az
egyensúlyt. Az ideális állapot jóltápláltságot, testi lelki higiéniát
és változékonyságot jelent. Ami az élet lüktetése.
SZÍNEK:
Az aktiválás és a gyógyulási folyamat alatt különböző energia
mintázatok tűnhetnek fel szemünk előtt valamilyen színes kavalkádban.
Pl. erős kék fénnyel világító, hüvelyknyi vastag, csövecske látszik és
használható, ami a testi lelki fájdalmakat csillapítja. Miközben e
gyógyító gyűrűt, a fájó fájdalom köré irányítod, azon keresztül
vezeted, ezüstfehér szikrákat látni szétpattanni belőle.
Minden szikra gyógyít valamit.
Agyhullámi állapotok
Ima vagy meditáció közben az ember könnyen kerülhet alfa állapotba, és
ki-be léphet a thétába. Az agyhullám állapotok számtalan módon
megváltoztathatók: légzéssel, érzelmi vagy lelki gyakorlatokkal,
érzékszervi mintázatokkal (fények, hangok), mozgással vagy
táplálkozással.
A négy alapvető agyhullám:
Béta: 15-38 Hz. Magas készültségi szintű, normál ébrenléti és tudatos
állapot. ? Gondolatot gondolat követ. A szívünk hevesebben ver,
halántékunk lüktet ? Úgy tűnik, mintha elvesztettük volna
ellenőrzésünket gondolataink felett?
Alfa: 8-14 Hz. Akik figyelnek testükre, a tanulási folyamat felgyorsul,
mivel kisebb stresszt jelent az új tudás befogadása. ? Az alfa
agyhullámok vannak jelen napközben éber álmodásainknál, fantáziáláskor
és belső látkép (vizualizálás ) kialakulásakor?
Théta: 4-7 Hz. A transzszerű mentális, vizuális vagy képzeli állapot. A
mély meditáció és a könnyű álom állapota. Belső látképet alakítunk ki
nagyon kicsit vagy egyáltalán nem érzékeljük a testünket. Saját fizikai
estét úgy érzékeli, mint egy energia mezőt, mintha a testrészek
lebegnének, de nem lenne közöttük kapcsolat. A legnyitottabb, ez az
állapot alkalmas önprogramozásra, gyorsított tanulásra és hatékony
gyógyításra.
Delta: 0,5-3 Hz. Az öntudatlan állapot jellemzője, mély álomba
kerülünk. A legmélyebb szintjén nincsenek belső képek, sem a biológiai
test bármilyen érzékelése.
A delta legmagasabb szintjén kialakítható képesség az éber álom,
mellyel kapcsolatba kerülhetünk másokkal, még a körülöttünk zajló
eseményekből is érzékelünk valamit.
Forrás:ezoteria.extra.hu
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese