Balogh Jánossal a kapuban nyert a Hearts
Ismét Balogh Jánossal kezdődött a skót Hearts összeállítása, a
Debrecenből kölcsönbe Edinburgh-ba került hálóőr a Hamilton ellen védte
László Csaba csapatának kapuját.
Nyertek is a Szívek 1-0-ra egy, a meccs elején szerzett góllal. A Hearts honlapjának beszámolója szerint a magyar portást
nem késztették komolyabb izommunkára a Hamilton támadói, de dicséretet
kap Balogh, amiért magabiztosan elbánt az olykor igen trükkös és
veszélyes beadásokkal és indításokkal. A meccs nagy részében előnyben
lévő hazaiak a 6. percben szerezték meg a vezetést Christian Nade révén
és 12 ezer szurkolójuk legnagyobb örömére a mérkőzés végéig meg is
tartották fórjukat.
A találkozó után nagyjából elégedetten nyilatkozott a negyedik helyen álló Hearts magyar trénere, László Csaba.
– Természetesen elégedett vagyok az eredménnyel, noha a teljesítményünk nem volt a legjobb – mondta László, hozzátéve azt is, hogy a meglehetősen unalmas meccs nem a labdarúgás ünnepe volt.
Azért azt László is elismerte, hogy az eredménynél jobban semmi nem számított – most sem.
– Ha megnyersz minden meccset 1-0-ra, bajnok leszel, ha minden meccseden kikapsz 1-0-ra, kiesel – fogalmazott egyértelműen a tréner, akinek a kieséstől és feltehetően a bajnoki címtől sem kell „tartania”, hiszen a Celtic-Rangers duó „jó szokásához híven” máris utcahosszal vezet a harmadik Dundee United és a negyedik helyen állomásozó Hearts előtt.
Forrás:pepsifoci.hu
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese