Schuster repül, ha nem nyer hétvégén a csapat » Info-Budapest

Schuster repül, ha nem nyer hétvégén a csapat

Miután a Real Madrid csapata kedd este kiesett a Copa del Reyből, azaz a Spanyol Kupából, a királyi gárda vezetősége fontos lépésre szánta el magát.

Ultimátumot adott a csapat német edzőjének Bernd Schusternek, vagy mielőbb kihúzza a csapatot a jelenlegi gödörből, vagy szedheti a sátorfáját. Igaz, hogy a Bernaubeuban 4-3-ra nyert a Real, de idegenben lőtt több góljának köszönhetően a harmadosztályú Real Unión jutott tovább. Mint ahogy Marca című madridi sportlap hivatalos rádióműsora, a La Futbolería beszámolt, a fővárosi vezetők rögtön a mérkőzés után válság megbeszélést hívtak össze. Az elnökség szerint Bernd Schuster, a gárda német trénere okolható a látványos formahanyatlásért, így ha a csapat nem nyer szombaton a Valladolid ellen, az az edző állásába kerülhet. Schuster azonban nyugodt, bízik magában és játékosaiban egyaránt.

– Semmi kétségem afelől, hogy folytathatom a munkámat, de ezek szerint másoknak vannak. Teljesen érthető, hogy egyesek aggódnak a csapat valamint az én munkám miatt, de tudjuk, mit kell tennünk, és megoldjuk a helyzetet – reagált rögvest Schuster a Marcának.

Forrás:pepsifoci.hu

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra