Robottechnika építette borház
Ilyenkor ősszel sokan látogatnak el magyarországi vagy akár határon
túli borvidékekre, ahol a különböző borfajtákon túl érdemes felfedezni
a borospincék építészeti különlegességeit is
Számos példa mutatja a világban, hogy a borászathoz kapcsolódó
helyiségek hagyományosan téglából épülnek, hiszen az égetett agyagból
készült építőanyag nem vesz fel vizet, képes állandó szinten tartani a
helyiség hőmérsékletét illetve nedvesség- és páratartalmát. Az egyik
legnagyobb, hazai érdekeltséggel is bíró téglaipari cég által kiírt
rangos pályázaton egy svájci borháznak jutott a Brick Award második helyezése. A zsűri indoklása szerint az építészeti tervezés és
kivitelezés költői megvalósulása ez a ház, amely teljes mértékben
idomul a környezethez, mindazonáltal a figyelemfelkeltő elemek játékos
felhasználása az egyik legnagyobb érdeme. Hol volt, hol nem volt, Martha és Daniel Gantenbein svájci borász
házaspár a Pinot Noir boruk sikerén felbuzdulva úgy döntöttek, ideje
lecserélni a rideg acél tartályokat tölgyfából készült hordókra. A
tizenkét tartály számára azonban új csarnokra is szükségük volt, ezért
felkeresték az ország egyik legismertebb építészirodáját és nyomban meg
is rendelték az erjesztő csarnokot.
A Bearth & Deplazes iroda építészei addig törték a fejüket, hogyan lehetne visszaadni a szőlő zamatát, a bor nemességét és a természet közelségét egyetlen épületben, míg megszületett a nagy terv. A Fläsch-i borház követi a terroir alapelveit, vagyis a termelőhely mikroklímáját, a geológiai tényezőket, a talaj és a talajművelés jellemzőinek kombinációját. Ugyanakkor a bor egyediségében megjelenik az ember is, aki világra segíti a bort. Ettől lesz utánozhatatlan az egyes területeken termelt bor, amit még akkor sem lehet reprodukálni máshol, ha ugyanazt a szőlőfajtát azonos termesztési és borkészítési technológiával használják fel.
A tégla szerepe igen jelentős volt az épület tervezésében, ugyanis a megrendelők igénye szerint átlagosan 0 és 20 Celsius fok között kell tartani a levegő hőmérsékletét a présházban. Az épület vázát betonból készítették el, amit téglákkal töltöttek ki, de a fény és a hőmérséklet megfelelő szinten tartásához nem a hagyományos, lineáris téglarakást alkalmazták, hanem síkból kiugró paneleket építettek a robottechnológia segítségével.
A szigorú matematikai szabályokra épülő modell hatalmas szőlőfürtöket ábrázol, ezáltal tökéletesen illeszkedik a környezetbe. Ezeket a speciális falelemeket a zürichi Technológiai Intézet hallgatói tervezték meg számítógéppel. A robottechnika pontos és gyors munkavégzést tett lehetővé az építészeknek, hiszen a robotok 15 másodpercenként tettek egy téglát a megfelelő sorba és forgatták be a programozott szögbe. A tervezett formának köszönhetően elegendő fény jut az épületbe, mindemellett pedig éppen annyi levegő hatol át a falon, ami a megfelelő hőmérséklethez szükséges.
Végül az extravagáns épület új formája teljesítette a tulajdonosok legfőbb vágyát, egy üdítően könnyed és fénnyel teli szentélyt.
Forrás:hg.hu
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese