Vásárlás | Ingatlan | Autó | Utazás

Regisztráció | Bejelentkezés

A karma működése a gyakorlatban III.rész

A reinkarnáció szó szerint újra testetöltést jelent és az egyik nagy, a világot mozgató törvény, a periodicitás egyik megnyilvánulása.

A periodicitás azért nagy törvény, mert egyike a világ alap-építőköveinek. Minden periodikus alapokon épül fel, kezdve a világ létén-nemlétén, a természet körforgásainak változatos egyhangúságán át az egyéni analógiáig; testek születnek, elmúlnak, majd újra születnek és újra elmúlnak. Mindenben megnyilvánul egy lassan változó periódus, ami lényegében megad egy állandó sémát, amire újra meg újra egy az előzőhöz hasonló, de mégsem ugyanaz a felépítmény kerül. Ez a mégsem ugyanaz az a pici" többlet, ami miatt értelme van az egésznek; ez ugyanis a fejlődés. Minden fejlődik, vagy lassan, vagy gyorsan, de az egyszerűbből a bonyolultabb, illetve a fejlettebb felé halad. Ennek a fejlődésnek az egyik nagy kereteszköze a reinkarnáció, ami a legközelebbi előadás témája lesz Minket ma az a mechanizmus érdekel, aminek a vezérlésével ez a periodikus folyamat - mint egy önfenntartó rendszer - végbe megy. Ez a vezérlés a karma. A karma szó cselekedetet jelent és az akció-reakció törvényét jelenti, persze kozmikus méretben (figyeljük meg: itt is analógia van a kis és a nagy rendszerek között). A törvény alapja az, hogy minden hatásra érkezik egy ellenhatás, minden tettnek van egy eredménye, bármilyen cselekedetre következik egy azonos nagyságú és töltésű ellen-cselekedet. Voltaképpen nincs ebben semmi csodálatos, ha egy picit is belegondolunk, hogy a világ - bármilyen nagy is - de véges, mind időben, mind anyagban és energiában. Egyszer, a "teremtéskor" a Parabrahman megnyilvánul egy bizonyos mennyiséggel, amiből az egész rendszer gazdálkodik az egész ciklus alatt. Bármilyen kimozdulás bármely irányba a rendszeren belül marad és kifelé semmi nem változik. Igaz, nincs is "kifelé", mert a rendszer zárt (egy Istennek egyszerre csak egy teremtése van), tehát minden erőt követ egy ellenerő, ezáltal az eredő nulla lesz. Visszatérve a karmára: minden cselekedet szül egy másikat, minden okot követ egy okozat. Ha feltételezzük, hogy a rendszer igazságos - már pedig semmi okunk nincs az ellenkezőjét (tudniillik hogy Isten nem igazságos) feltételezni - akkor teljességgel elfogadható, hogy minden cselekvésnek van egy azzal arányos következménye. Ezeket a következményeket a vizsgált személyre, csoportra, vagy rendszerre vonatkoztatva nevezzük karmának. A karma tehát egy cselekedet esszenciája, amiben egy a cselekedetre és az elindítóra jellemző információ (töltés) van.
Formáit tekintve megkülönböztetünk egyéni-, csoport- és kozmikus karmát. Az egyéni karma egy bizonyos személy cselekedeteinek a következménye, ami természetszerűleg szorosan összefügg más egyének cselekedeteivel, hiszen az emberek közötti érintkezés egy közös felületen megy végbe. Így kialakulnak mindenkinél karmák, de ezek ugyanakkor a másik résztvevőre vonatkozó jellemzőket is hordoznak, tehát egy személyhez kötött tartalom is megjelenik a cselekvés általános tartalma mellett. Ezekből a személyre szabott kötődésekből jönnek aztán létre olyan karmikus kötelékek, amik több testetöltésen átívelően is összekapcsolják bizonyos emberek sorsát. Amikor a karmáról és a karmikus kapcsolatokról szó esik, nem megkerülhető az a kérdés; ha valamit teszek valakinek, akkor ez hogyan jelentkezik a karmában? Vegyünk egy példát: ha valakit megölök, akkor az is meg fog engem valamikor ölni?
Az ezeket a folyamatokat látók megfigyelései szerint nem kizárólagos az ilyesfajta direkt megfeleltetés. A karma hordoz egy tartalmi és egy irányjelleget, tehát a cselekedet kétfelé oszlik: egyrészt fenti példánkban egy erőszakos (vagy kevésbé erőszakos, alattomos, gyengéd, ... akármilyen) életellenes aktusra, másrészt egy személy-személy kapcsolatra. Ennek a visszahatása is ennek megfelelően jelentkezik, és nem feltétlenül egyidőben: az élet elleni cselekedet is visszatér valamikor, valamilyen formában (nem biztos, hogy egy ugyanolyan gyilkosság formájában, de a töltés azonos nagyságrendű és kihatású okozatot fog eredményezni, mint amilyen az ok volt) és természetesen a cselekedet kontaktusrésze is visszatér, az érzelmi tartalmával egyetemben, az illető személyre vonatkozóan. Ezért vannak olyan esetek, amikor az ember az első pillanattól kezdve fél valakitől, holott nem tud róla semmit... magasabb testjeink töltései "emlékeznek" ilyenkor ... Az már az előzőleg elmondottakból egyenesen következik, hogy egy kellően nagy csoportban igen sok összefonódás jön létre, tehát a csoport tagjainak sok hasonló karmikus kapcsolódása támad. Sok mindent csinálnak együtt, szüleikkel, gyermekeikkel, azonos milliőt alakítanak ki maguk körül, szóval egy nagy, aránylag jól körvonalazható konglomerátumot - törzset, nemzetséget, nemzetet képeznek. Az ő közös karmájuk, ami független az egyes ember saját kis karmáitól, a csoportkarma. Ez azokból a cselekedetekből képződik, amit a csoport közösen "követ el", tehát nem az egyes egyed személyes döntése, hanem például egy törvény előírásai alapján (háborúban való részvétel, gyarmatosítás, államvallás). A népek esetében lehet igazán markánsan megfigyelni a csoportkarma működését: vannak népek, amiknek minden sikerül egy ideig, majd ahogy növekszik a közösségellenes megnyilvánulások száma, úgy kezd egyre jobban széthullani a kezdetben erős és egységes rendszer. Hol belső erők, hol külső támadások által térnek vissza az útjukra bocsátott nagy megrázkódtatások (eredményei) és lerombolják a birodalmakat. Erre van bőven példa a történelemben, gondoljunk csak Rómára, Egyiptomra, Görögországra. Érdekes, ahogy a csoportkarma "letudása" után a fizikai síkon megnyilvánul a változás: az addig oly nagyszerű nép néhány nemzedék alatt teljesen elsilányul és jelentéktelenné válik. Kimentek belőle ugyanis azok a lelkek, akik az addigi periódusban ebben a játszmában részt vettek, de a testek reprodukálása folyik tovább és olyan lelkek érkeznek, akik már nem az eltávozott "nagy csapat", hanem egy másik, alacsonyabb fejlődési szinten álló csoport tagjai. Ugyanezen analógia alapján épül fel a kozmikus, vagy más néven rendszerkarma is, ami egy nagyon nagy rendszer - bolygótól a naprendszereken át a teremtett világig - karmáját jelenti. Ami az anyagi világban megtestesül, annak van karmája és ezáltal van feladata is. Az egész világegyetemnek van feladata, amit ugyanúgy végre kell hajtania, mint a legkisebb amőbában megbújó szikrának; ez a fejlődés útjának végigjárása. Mivel Isten megnyilvánulása ciklikus (Bráhma lélekzete), nyilvánvaló, hogy minden megtestesülésnek vannak indító és végső tartalmai, amik ugyanúgy karmajelleget hordoznak, mint a többi cselekedetek vonzatai.

Elmondhatjuk: amink van, az két formában létezik; egyszer az isteni szikrában megbúvó lehetőségként (illetve karmaként), ami tartalmaz mindent, de csak mint esélyt illetve rezervált tanulási alkalmat, másrészt pedig ott vannak azok a tartalmaink, amiket az életek során összegyűjtöttünk és amik végső soron a kauzáltestben landolnak. Miket is gyűjtöttünk össze? Az asztráltestben akkumulálódtak az ösztönökön felül az érzések és érzelmek, amik fokozatosan alakulnak át jellemvonásokká és karakterünkbe épülnek be. Ezt fontos megjegyezni, mert általános tévhit, hogy az ember minden testetöltéssel csak jobbá válhat. Ez nagy vonalakban igaz is lehet, ha az össz-eredményt nézzük, de az ördög mindig a részletekben bújik meg. az az asztrál- és mentáltest, amit egy új inkarnáció kezdetén felépítünk, az addig összegyűjtött tartalmainkat használja építőanyagként. Nézzük meg tüzetesebben ezeket a tartalmakat. Alapként el kell fogadnunk, hogy az egész felépítmény azon az alapon nyugszik, miszerint semmit nem kapunk ingyen. Csak azzal rendelkezünk, ami bekerült a rendszerünkbe. Gyakori tévhit, miszerint "...majd odaát jobb lesz, majd ott már megértem, majd odaát már képes leszek rá...". Nos, ez nem megy... abból kiindulva, hogy minden anyagi, illetve energia - mondjuk azt; töltéstermészetű - testjeinkben kialakul egy állandóan változó, de szigorú kölcsönhatások útján működő rendszer. Ha a fizikai testet nézzük, ez a test áll egy hordozó, egy felépítményi, egy ellátó és kivitelező rendszerből; úgy mint csontozat, hús illetve a belső szervek, nyirok- és vérellátó hálózat, valamint az izomzat az idegrendszerrel. Ha ebben a rendszerben valami nem kielégítően működik, akkor a rendszer teljesítőképessége romlik, például ha a lábam nem kap elég vért, akkor elzsibbad, rosszabb esetben el is hal, vagy ha elszorítják a torkomat, akkor megfulladok, mert nem jut be a szervezetbe levegő. Ha a vérellátó rendszerben levegőbuborékok jelennek meg, akkor az embóliát okoz... stb. Mivel a fizikai test felépítése megfeleltethető a magasabb síkú működéseknek - tehát a szervekben nyomon követhető a két magasabb test állapotváltozása (nagyon jó példákat ír R. Dahlke: "A lélek nyelve a betegség" c. könyvében), ez feltételezi, hogy a magasabb testekben is folyamatok játszódnak le és ezek befolyásolják a fizikai működést. Ez eddig köztudott... ha viszont továbbgondoljuk, akkor az a legnyilvánvalóbb, hogy legelőször nem a fizikai fog változni, hanem a mentális, utána meg az asztrális és csak a legvégén a fizikai. Tehát először mentális, illetve asztrális szinten indul el egy folyamat, ami aztán a fizikai világban valamilyen módon megjelenik. A kettőt csak elméletben könnyű megkülönböztetni egymástól, mert az ember hajlamos arra, hogy ne kezelje külön az érzelmi és gondolati szférákat, ugyanis egész működésünket érzések, érzelmek és gondolatok hatják át. Gondot csak az okoz, amikor elemezni akarjuk, hogy mi van előbb; a tyúk, vagy a tojás? Azért gondolunk valamire, mert egy érzés beindított egy mechanizmust, vagy magától, tisztán mentális indíttatásból, egy gondolkodási folyamat eredményeképpen keletkezett az a gondolat...? Ha tehát magasabb síkon olyan elemek kerülnek a rendszerbe, amik az optimális működését nem teszik lehetővé, akkor fizikai síkon sem remélhetünk csodát. Ha egy meglévő, kidolgozott jó tulajdonságunk ellenére cselekszünk, akkor ez vissza fog hatni és lerontja a már megszerzett tulajdonságot valami függelékkel (ami először csak egy töltés, de meg is erősödhet, ha rendszeresen kap utánpótlást, és modifikálhatja az illető tulajdonságot).