A pálinkaforradalom úttörője: Rézangyal
Utóbbi időben szép csendesen valóságos pálinkareneszánsz vette kezdetét.
A vállalkozás még igen fiatal. Mindössze hároméves múltra tekint
vissza, 2005 májusában alakult meg a cég. Az alapötlet már réges-régen
megszületett. A pálinkaház tulajdonosai a Sziget zenei fesztiválok
vendéglátását szervezték. Szerettek volna valami új színt csempészni a
fesztivál életébe, felállítottak hát egy pálinkaházat. Kíváncsiak
voltak, mennyire vevők rá a fiatalok. Azok voltak. A tipp bejött.
A
minőségi pálinkák iránti érdeklődés a tulajdonosokat is meglepte.
Érdemes lenne külön vállalkozást építeni rá, gondolták merészen, és a
gondolat hamar formát öltött. Így született meg a Rézangyal. Ez alatt a
név alatt először a Budapesti Pálinkafesztiválon debütáltak a
célközönség előtt.
A Rézangyal nem főzde, hanem kereskedő cég. A
munkatársak átlag életkora 30 körül mozog. Fiatalok és dinamikusak.
Rendszeresen járják Magyarország legjobb pálinkafőzdéit, megkóstolják a
termékeiket, és célzottan nagy tételeket vásárolnak lédig. Jó a
szimatuk, tudják, hogy melyik pálinkát hol főzik a legjobban.
Állítólag
ez mindenkinek megéri. Sőt vannak olyan kis főzdék, melyek a saját
termékükkel nem olyan sikeresek, mint alapanyag-gyártóként. A magyar
kereskedelmi főzdék hetven százaléka elfárad, mire eljut az
értékesítésig. Elfogy a szufla, nem marad már se pénz, se energia.
A
legtöbb főzde kisvállalkozás. A főzőmester egyben a tulajdonos, ergo
egyszerűen arra sincs ideje, hogy a termékét reklámozza, majd eladja. A
Rézangyal ma már elég sikeres cég ahhoz, hogy stabil piacot biztosítson
az ilyen kis főzdék számára. A történet olajozottan működik. 20 ezer
liter pálinka éves szinten egy főzdétől biztos helyre kerül, a
Rézangyal saját válogatásaként megy a palackba.
A Rézangyal
nemcsak vesz és elad. Ennél sokkal nagyobb szerepe van a termék
minőségének kialakításában. A pálinkát az esetek többségében 72
fokosan, frissen, kvázi nyersen vásárolja fel. Aztán dolgozik vele. Van
egy 1600 négyzetméteres telephely (pince), ahol működnek. Itt végzik el az utolsó simításokat: szűrést, hidegkezelést, fokolást,
utógondozást, adott esetben mézezést, ágyazást (az ágyaspálinkák
esetében), barrik hordós érlelést, végül a palackozást. Tulajdonképpen
"csak" a főzésről mondanak le. Egy ilyen fiatal cég az önmegvalósítás
eme korai, ám annál sikeresebb szakaszában egyszerűen nem engedheti meg
magának, hogy "főzőcskézzen". Arra ott vannak a jobbnál jobb
pálinkászatok.
A Rézangyal így aztán nem is titkolja, hogy nem
pálinkafőzde, hanem pálinkával kereskedő cég. Viszont a Rézangyal
címkés termékek mellett több mint százféle pálinkával foglalkoznak.
Húsz kereskedelmi főzde saját márkás terméke is megtalálható a
Rézangyal polcain.
Hogy honnan e szépen csengő név? A réz a
rézüst miatt, amely a pálinkafőzés alapja. Az angyal a népi
közmondásból van. Anno a hordóba beleöntötték 50 fokosan a 10 liter
pálinkát, majd kivettek 9, 8 litert 49 fokosan. A hiányzó rész az
"angyalok jussa", tartotta a népi mondás. Angyal és réz egyenlő
Rézangyal.
A cég filozófiája egyszerű, de mélyen szántó: semmi
mást nem szeretnének elérni, csupán azt, hogy hosszú távon a Rézangyal
egyet jelentsen a megbízható, jó minőségű pálinkával. Nem feltétlenül
kell minden pálinkának az ötös skálán maximumot teljesítenie. De
4,5-nél soha rosszabb nem lehet a Rézangyal címke mögötti tartalom.
A
felelősség nagy, minden egyes alkalommal el kell találni, mi fog ízleni
a többségnek. A célközönség a 21-39 év közötti réteg. Úgy tűnik, a
pálinka az igényes fiatalok itala. Az idősebb generációk már tudják,
milyen az a jó pálinka.
A fiatalok ízlése formálható: belőlük
lehet a soron következő igényes fogyasztó. A Rézangyal módszeresen
kineveli magának fogyasztóit, akik egy idő után a mindenféle szeszekkel
szemben a minőségi pálinka mellett teszik le a voksot.
A szortimentből három tételt ajánlunk, nem csak a célközönség figyelmébe.
Rézangyal ágyas málna pálinka
Színe
friss, üde rozékat idéz. Azért rózsaszínes, mert málnaágyon érett.
Mielőtt palackozták, a gyümölcsről leszűrték, mert a málna abban a
formában nem jelentene valami nagy esztétikai élményt. Illata
megdöbbentően gyümölcsös, már-már málnaszörp vagy málnacukor. Minél
tovább szagolgatjuk, annál jobban fogható a frissen szedett, napmeleg
málna sűrű illata. Ízben is ontja magából a gyümölcsöt, egy kis
citrusos feelinggel megfejelve. Utóíze hosszú és emlékezetes.
Rézangyal mézes ágyas meggy pálinka
Ha valami
jó, lehet még jobb. A mézes ágyas az élvezetek tobzódása. Színében
visszaköszön a gyümölcságy. Illata összetett, előre vetíti a várható
ízvilágot. Az aszalt gyümölcs pikáns, "savas" illata keveredik a
mézeskalácsos (vaníliás, szegfűszeges) jegyekkel. Íze lágy, kellemes,
puha, simogató.
Rézangyal barrique szilva pálinka
Illata nagy
élmény, egy rakás fűszer és gyógynövény. Ánizs, gyömbér, szegfűszeg
talán a legmarkánsabb, a legkönnyebben felismerhető.
Az illat
buja "édessége" az ízben is tetten érhető. Kiegészül a szilva édes
aromájával, melyet a hosszú-hosszú utóízben némi fanyarság billent
egyensúlyba. Alkoholtartalma szerves része a textúrának és az íznek.
Forrás:deluxe.hu
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese