Luxus szélerőmű az Öbölben
Dubai ezidáig sem éppen visszafogottságáról, szerénységéről elhíresült tengerparti látképe újabb feltűnő kis darabbal gazdagodik
ráadásul ameddig az olaj nagy profittal értékesíthető a világpiacon, addig jut forrás a környezetvédelmi megfontolásokra is. A Tameer Holding Investment beruházásában épülő, csaknem hétszáz méter magas Anara Torony terveit az a brit illetőségű Atkins Design Studio
jegyzi, ami eddig leginkább szerkezeti terveiről, mérnöki munkáiról
volt ismert. Formavilágát és megjelenését alapvetően határozza meg az
épület felső szekciójába tervezett hatalmas szélturbina, ami
természetesen az épület energiaellátásában, főképpen a hűtésében
játszik szerepet.
Rendhagyó még, hogy a 125 emelet magas épületben 27 emeletenként egy kert található. A lakó, az irodai, a kereskedelmi funkció és a turbina tengelyébe szervezett üvegfalú luxusétterem mellett, építenek benne egy világszínvonalú képzőművészeti galériát is, ami arra engedtet következtetni, hogy arab olajpénzek megjelenése a világ aukciós piacain nem múló szeszély talán. A toronyházban egyébként az energiaellátó rendszer környezetbarát mivolta mellett minden olyan technológia megtalálható, ami az épület fenntartható karakterét hangsúlyozza.
Forrás:hg.hu
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese