Parketta praktika
Több szempont is befolyásolhatja, hogy hova, milyen parketta kerüljön.
Fontos például, hogy a kiválasztott faburkolat illeszkedjen a környezet
hangulatához. Figyelembe kell venni azt is, hogy a helyiség milyen
funkcióknak tesz eleget, hiszen más burkolat szükséges a nappaliba és
más a fürdőszobába. Ha egybefüggő vagy osztott térről van szó, ha
sötétebb vagy világosabb helyiségről, más-más parkettára van szükség.
Ugyanakkor a lakberendezésben uralkodó stílusirányzatok is megjelennek
a parketták között, amelyek tovább nehezítik a választást. Ma már a hagyományos fafajták, mint a tölgy, a dió, a cseresznye vagy a
juhar, és a klasszikus megmunkálások mellett szinte szezononként
megújuló divatirányzatok jelennek meg a gyártók kínálataiban. A
napjainkban uralkodó lakberendezési trend szerint a nyers, öregített
illetve a fa rajzolatait minél inkább visszaadó parketták divatosak.
Ezek készülhetnek sima csiszolással, antikolt (homokfújt)
megmunkálással, vagy a svédpadló és palló méreteknél fózolással. De
igazán megkapóan mutatnak a látszatra érdes felületű, kézi gyalulású
vagy finomított gépnyomatos felületek, melyek gyakran színezett
tölgyfából vagy más nemes fákból, például szilből, dióból,
cseresznyéből, gesztenyéből vagy tölgyből készülnek. Ezeket a különleges parkettákat általában csak a nagyobb
termékválasztékkal és műszaki háttérrel rendelkező gyárak tudják
előállítani, ami a vevők számára is igen fontos, hiszen így biztosak
lehetnek abban, hogy a választott parketta az EU szigorú szabályainak
megfelelően nem tartalmaz az emberi szervezet számára mérgező
anyagokat, és hosszú távon megtartja szépségét.
A gyártók kínálatát végignézve elmondható, hogy ma már csak a fantázia és a merészség szab határt a parketta alkalmazásának, hiszen vizes helyiségekben és kültéren éppúgy lerakható a fa burkolat, mint a szobákban. Éppen csak meg kell találni a funkciónak megfelelő típust.
A dekor, vagy más néven ipari parketta gyárakban, raktárakban kezdte karrierjét, így ragadt rá a név, majd a harmincas, negyvenes években az egyre népszerüsődő új életforma, a loft és a penthouse hódította el. De rendkívüli kopásállósága miatt sportlétesítményekben, éttermekben, bárokban, középületekben és múzeumokban is gyakran találkozni az apró lapokból összeállított parkettafelülettel. Ez a fa parketták közül a legalacsonyabb árkategóriába tartozik, ugyanakkor tartósságban megegyezik a nagyobb méretekkel. A hagyományos parkettához hasonlóan ezt is lehet lakkozni vagy olajozni és kiviteltől függően 3900 és 9500 forintos négyzetméter áron kapható.
Szintén kis méretű parketta lapokból áll a lamella parketta, amely rendkívül nagy lakberendezői szabadságot biztosít, hiszen sokféle minta és színkombináció szerint rakható le. Kisebb helyiségekben és tagolt felületeknél egyaránt jól alkalmazható. A lamellás parkettát 7 és 9 ezer forintos négyzetméter árért lehet beszerezni.
Sokunk kedvence a svédpadló, vagy ahogy
talán még többen ismerik, a hajópadló. Az általában 80-120 mm széles és
600-1500 mm hosszú csaphornyos illesztésű parketta nagyobb helyiségek
burkolásához ideális. Nagytestvére, a maxi svédpadló 150-200 mm
szélessége és 800-2700 mm-es hosszúsága miatt kizárólag nagy
felületeken mutat jól. Attól függően, hogy milyen felülettel rendelik
meg 8500 és 16000 forint/négyzetméter áron lehet hozzájutni a
svédpadlóhoz, a maxi változatért pedig 14-28 ezer forintot kérnek
négyzetméterenként.
A kültéri teraszburkolatok megfelelően tartós és kemény fából készülnek, akár terasz vagy medence burkolására is alkalmazhatók, rácsos vagy palló formában szokták forgalmazni. Tökéletesen impregnált felülettel kerülnek forgalomba a kifejezetten a fürdőszobába szánt parketták is. Ezeket kizárólag az erre megfelelő nedvességtűrő faanyagból gyártják. A teraszburkolatok ára 9600-18000 forint között van négyzetméterenként, míg a fürdőszobába való parkettát beépítve 33 és 36 ezer forint között kínálják.
A parketták alkalmazásához rendkívül nagy szabadságot biztosít, hogy már nem kizárólag a hagyományos értelemben vett tömör faanyagból készült csaphornyos kivitelezéssel előállított termékek léteznek. Ezek esetében ugyanis számolni kell a lerakási költségekkel és a lerakáshoz szükséges akár néhány hetes idővel is, igaz, cserébe a megrendelő maga döntheti el, milyen jellegű felületkezelést szeretne. Ezzel szemben a gyárilag megmunkált parketták teljesen kész, állapotban, csiszolt és kezelt felülettel kerülnek a vásárlóhoz, így a lehelyezésük költség- és időhatékonyabb, mint a hagyományos parkettáké.
Általában a különböző parkettaburkolatokat hasonlóan ajánlott tisztítani. A legjobb eszköz a napi portörléshez a padlóburkolatokhoz kifejlesztett teleszkópos nyelű felmosó, antisztatikus fejjel. Enyhén nyirkos, jól kicsavart felmosóval és semleges padlófelmosószerrel érdemes tisztítani a parkettákat. A lakkozott parkettákat három-négy havonta érdemes ápoló viasszal bekenni, az olajozott felületet pedig speciális tisztítószerrel kell kezelni. Igénybevételtől függően egy-két havonta lehet úgynevezett frissítőszert alkalmazni a fa burkolatokon.
Forrás:hg.hu
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
Hírek & Trend
Jacko visszatér
Eltűnt Som Lajos
Tamagocsit csináltak Benkőékből
Majdnem lebénult Irigyes Sipos PetiNagyvilág
Nincs egység az ENSZ BT-ben a gázai offenzíváról
30 éve buktatták meg a vörös khmereket
Ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás
Libanon felől támadták IzraeltBelföld
Miben reménykedik az MSZP és az SZDSZ?
Tanyabuszok róják a vidéket
Győztek a szülők - nem emel díjat az OKM
Környezeti forradalmat sürget FodorEzotéria
Qi, a belső energia
Menni vagy maradni?
Házi kedvenced beszél hozzád!
A kövek gyógyítani is képesek!Sport
Dakar: Szalay javított, Liszi eltűnt
Kezd elfogyni a bérükre váró futballisták türelme
A szerb tréner szerint az ETO-ban sokkal több van
Kézilabda: együtt a férfi vb-keret, nincs titkolózásSzépség
Szépségápolás tökkel, almával, mézzel
Szépítkezz okosan
Segítség nehéz reggelekre
Kezdőként az edzőterembenHigh-Tech
Sikeresen ötvözték Blu-ray-t és a DVD-t
MSI: Újabb Gamer laptop a láthatáron!
A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja
Vírusos digitális képkeretekGasztró
Rakott finomságok
Petrezselymes, sonkás túróval töltött kínai kelrolád
Édes élet - egészségesebben
Kate Winslet karcsúsító sütőtöklevese