Jellemrajz a Feng shui szerint
Egyéni KUA számunk meghatározását követően könnyen meghatározhatjuk, mely elemhez tartozunk.
A KUA -szám meghatározása
KUA számunk megmutatja a sikereink,
és egyéni fejlődésünk égtáját. Ehhez mindössze a születési év utolsó
két számjegyét kell összeadni mindaddig, míg egyjegyű számot kapunk.
Amennyiben egy férfi KUA számát szeretnénk meghatározni, az eredményt
ki kell vonni tízből, nők esetében viszont az eredményhez ötöt kell
hozzáadni. Az így kapott egy és kilenc közötti szám a KUA szám.
Példa: egy férfi 1968-ban született, tehát az utolsó két számjegy
összege 6+8=14. Ezt ismét összeadjuk, így a kívánt egyjegyű összeg 5
lesz. Mivel férfiról van szó, az összeget kivonjuk tízből; 10-5=5,
tehát 5-ös a KUA száma.
Fa
(3, 4 KUA szám)
A fa elemhez tartozó emberek jellemzője a jóindulat, illetve a nagylelkűség. Alapvetően nyugodt természet, sokáig tűr, de ha egyszer kirobban, kő kövön nem marad. Kreatív, mindig optimista és nyitott. Szereti az új dolgokat, és általában munkája során is kreativitását kamatoztatja (pl. lakberendező, művész).
Tűz
(9 KUA szám)
A tűz szülött rendkívül szenvedélyes. Olyan akár maga a tűz; könnyen lángra lobban, s nem csak melegíteni képes, de meg is égethet. Általában bátor, erős, férfias jellegű. Szereti a szépséget és általában nem marad meg hosszú ideig egy-egy kapcsolatban. Jó kommunikációs készséggel rendelkezik, s általában eszerint választja meg szakmáját is.
Föld
(2, 5, 8 KUA szám)
Ismerős lehet a �földhöz ragadt� jelző, ha a föld szülötteire gondolunk. Kapcsolataiban és munkájában egyaránt szilárd hátteret biztosít. Kitartó, fegyelmezett, és végtelenül becsületes. Túlzott megfontoltsága olykor hátráltatja az előrejutásban.
Fém
(6, 7 KUA szám)
Az összes elem közül ő a legszilárdabb jellem. Szereti a materiális, kézzel fogható szépséget, s önmaga is igyekszik jóvá, széppé válni. Hátránya, hogy minden helyzetben a verseny látja, s állandóan győzni akar. Míg a hatos KUA számú ember inkább családcentrikus, idealista, és csökönyösen ragaszkodik a maga igazához, addig a hetes KUA számú ember inkább társaságkedvelő, s nehezen alakít ki komolyabb kapcsolatokat. Mindkét KUA számmal rendelkező ember vezető típus.
Víz
(1 KUA szám)
A víz, akárcsak a tűz, végletes. Lehet csendes, lassan folyó, tisztító és életet adó, de előfordulhat, hogy városokat dönt romba. Minden esetben hűséges, rendkívül kreatív, jó művészi érzékkel rendelkezik.
Forrás:noinet.hu
Ma
2008. 12. 1, hétfő,Elza napja.
Holnap Melinda napja,
Holnapután Ferenc napja lesz.
Hírek & Trend
Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-t
Guy szerint Madonna rusnya vénlány
Pártos Csilla megtörte a csendet
Kiderült hány éves a Barátok Közt sztárja!Nagyvilág
Pakisztán: 9-re nőtt az áldozatok száma, 49 sebesült
Egyre több áldozatot szed a mexikói drogháború
Szigorú blokád
Evakuálják a thai kormánytBelföld
Az RMDSZ negyedik helyen futott be
Sorra mondják fel a bankok a hitelszerződéseket
A válság legnagyobb károsultja az építőipar
Indulnak az EP-választáson az új politikai mozgalomEzotéria
Mirõl árulkodik a pislogás
Mi az az aszcendens, és hogyan hat?
Alváspózok- árulkodó jelek
Az energia nem vész el! I. részSport
Scolari a bírók bocsánatkérését várja
Második a Sopron az Euroligában
Biros Péter Európa legjobbja
Nem, nem, soha - Montoya nem tér visszaSzépség
Szépségápolás a tenger kincseivel
Roberto Cavalli: Isten a legnagyobb divattervező
Mit szabad és mit nem a terhesség alatt?
A plasztika királynője frászt kapott a fotósoktól!High-Tech
Ma indul a digitális tv, de csak a Duna TV műsoraival
Kipróbálható az új NOD32
Samsung 256 GB-os SSD még nagyobb sebességgel
Elképesztő tartalékok az új AMD-benGasztró
Karácsonyi menü - Vegetáriánus
Nagy siker a szalonnás csoki
Téli teasztárok
Heti menü illatos naranccsal