Nemsokára kiderülhet, ki lesz Merkel kihívója » Info-Budapest

Nemsokára kiderülhet, ki lesz Merkel kihívója

Steinmeier, aki jelenleg egyben az SPD elnökhelyettese is, a hírek szerint vasárnap fejti ki, hogy milyen feltételekkel vállalja a kancellár-jelöltséget.

A párton belül ezzel kemény játszmák kezdődhetnek a Steinmeier -
Beck - Müntefering háromszögben, és eléggé valószínű, hogy a jelenleg
egyébként is politikai mélyponton lévő pártelnök, Kurt Beck nem sokat
profitál majd a történetből.
Steinmeier lesz a jelölt, ha...
SPD-közeli forrásokból a Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy értesült,
hogy Steinmeier - mégha kevésbé markáns formában is - de megfogalmazza
feltételeit a kancellár-jelöltség
elfogadásához. A lap szerint a külügyminiszter akkor vállalná el a
jelöltséget, ha ő határozhatja meg a majdani választási program
politikai irányvonalait, illetve ha maga választhatja ki a kampány
vezető személyiségeit. Ez utóbbi tekintetében biztosra vehető, hogy
ragaszkodik majd a nagy visszatértő egykori pártelnök Franz Müntefering
személyéhez. A párt az előre lefektetett menetrend során, legkésőbb ősz
derekára tervezi a végleges jelölt megnevezését. A párt berkein belül
szerdán még kizárták, hogy Steinmeier már vasárnap biztos jelöltként
távozzon a pártgyűlésről. Nem zárható ki - bár ugyancsak nagyon kicsi
az esély arra, - hogy Kurt Beck pártelnök rögtön visszautasítja a
steinmeier-i feltételeket, és ez esetben az alkancellár rögtön elesik
mégcsak a jelöltség lehetőségétől is.
Az SPD elnökségi szóvivője, Lars Kühn azonban visszautasította
azokat a hivatalos értesüléseket, melyek szerint a vasárnapi
összejövetel kvázi-jelöltállító gyűlés lenne, és azt hangsúlyozta, hogy
elsősorban tartalmi és stratégiai kérdésekről lesz szó. A látszólag már
leosztott lapok ellenére egyébként a pártban nyitott kérdésként kezelik
a jelöltség kérdését, így azt sem zárják ki, hogy a jelenlegi
pártelnök, Kurt Beck lesz a kiválasztott.
Franz Müntefering, a nagy visszatérő
Az egykori pártelnök tavaly novemberben jelentette be visszavonulását a politikától,
mert súlyos beteg felesége mellett akart lenni. A politikus rákbeteg
felesége nemrég elhunyt, és Müntefering újra visszatért a politikai
arénába. Méghozzá nem is akárhogyan: egy bajorországi választási
gyűlésen máris volt néhány keresetlen szava saját pártjának vezetője,
Kurt Beck számára, de nem kímélte a bololdali pártot (Die Linke) sem.
Felesége halála után rögtön megindultak a találgatások, hogy vajon
visszatér-e "Münte" a politika élvonalába, sőt egyesek azzal is
számoltak, hogy visszaveszi a pártvezetői széket Beck-től. Ha utóbbi
egyelőre nem is következett be, az egykori alkancellár visszatérése
parádésra sikerült. Müntefering egyébként nemcsak népszerű politikus,
hanem brilliánsan megfogalmazott, magával ragadó beszédeiről is híres.
A Die Welt című napilap vonatkozó cikke kicsit irónikus hangnemben
állította szembe Müntefering profi szónoklatait Kurt Beck véget nem érő
körmondatokkal tűzdelt unalmas beszédeivel.
Müntefering ugyan nem gyakorolt közvetlen kritikát párttársára és
tulajdonképpeni felettesére, de sok mondatából kiérződhetett a címzett
személye, így például abból a kijelentésből is, mely szerint az igazi
politikai vezetők képesek arra, hogy igazi zászlóvivők legyenek. 
Beck lehet a vesztes
Márciusban még egyértelműen Kurt Beck SPD-elnököt emlegették a
kancellár-jelölti poszt várományosaként, legalábbis Steinmeier neve
korántsem merült fel olyan gyakorisággal a témában mint nyár óta. Beck
mostanra magyarázhatja a bizonyítványát, hiszen az SPD és saját
népszerűsége negatív rekordokat döntött az utóbbi időben, sőt a
legfrissebb adatok szerint - először egy nyugati tartományban -
Saarland-ban a baloldali párt vezet az SPD előtt. A
Steinmeier-Müntefering "tengely" ellen valószínűleg nem sok mindent
tehet a pártban, hiába birtokolja az elnöki tisztséget. 
Felmerül a kérdés, hogy Steinmeier jelölése esetén mi lesz Beck szerepe
a pártban. Steinmeier ugyanis csak akkor fogadja el a jelöltséget, ha
szabad kezet kaphat a program és a jelöltek összeállításában, így Beck
valószínűleg végképp háttérbe szorulna saját pártján belül. Ősz végére
már valószínűleg sokkal jobban körvonalazódnak az ezen kérdésekre
adandó válaszok. Az SPD közlése szerint egyelőre nem folyank
tárgyalások Beck és a párt vezetői között a jelölés kérdéséről.
Forrás:kitekinto.hu

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra