Az orosz csapatok megkezdik a kivonulást Grúziából
Az orosz katonák pénteken, helyi idő szerint hat órakor kezdik meg a
kivonulást Grúzia területéről - jelentette be csütörtök este az orosz
védelmi miniszter.
Anatolij Szergyukov közölte, hogy " minden orosz katonai alakulat,
amelyet a békefenntartó kontingens mellé vezényeltek a grúz-dél-oszét
konfliktus térségébe, a hadsereg főparancsnokának utasítására pénteken
helyi idő szerint hat órakor kezdi meg a kivonulást Grúzia területéről
Dél-Oszétiába".
Egy napon belül, vagyis péntek folyamán befejeződik minden orosz alakulat kivonása Grúziából - mondta a miniszter. Az Interfax hírügynökség szerint Szergyukov hozzátette, hogy Grúzia területén már pénteken is csak orosz békefenntartók maradnak, különlegesen felszerelt őrhelyeken.
"A biztonsági övezeten belül - amelyet Oroszország által maradéktalanul követett rendezési elvekkel összhangban hoztak létre - csak orosz békefenntartók maradnak, különlegesen felszerelt őrhelyeket a biztonság szavatolásához szükséges létszámban" - mondta Szergyukov.
Péntekre virradóra Miheil Szaakasvili grúz államfő felhívta telefonon George Bush amerikai elnököt, hogy megvitassa vele a grúziai helyzetet. Gordon Johndroe, a Fehér Ház szóvivője szerint Georg Bush azt mondta grúz kollégájának: az Egyesült Államok azt várja Oroszországtól, hogy teljesítse a csapatvisszavonással kapcsolatos megállapodást, és vessen véget grúziai "ostromának".
http://www.honvedelem.hu
Ma
2008. 12. 2, kedd,Melinda napja.
Holnap Ferenc napja,
Holnapután Barbara, Borbála napja lesz.
Hírek & Trend
Medveczky nem beszélhet
Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-t
Guy szerint Madonna rusnya vénlány
Pártos Csilla megtörte a csendetNagyvilág
Nem tervez megtorlást India
Állatkertben tűnt fel Kim Dzsong Il
Először alakulhat Kanadában koalíciós kormány
A kínaiaknak tetszik Clinton külügyminiszterBelföld
10 milliárdos állami mentőöv a Péti Nitrogénműveknek
Újra a költségvetés részleteiről vitatkozik a Tisztelt Ház
Az MDF igennel szavazott
Adótörvény: az ördög a részletekben vanEzotéria
Holisztikus gyógymódok: Családállítás
Mirõl árulkodik a pislogás
Mi az az aszcendens, és hogyan hat?
Alváspózok- árulkodó jelekSport
Hat közé jutna az Eb-n a nőikézi-válogatott
Scolari a bírók bocsánatkérését várja
Második a Sopron az Euroligában
Biros Péter Európa legjobbjaSzépség
Szemöldök tetoválás
Szépségápolás a tenger kincseivel
Roberto Cavalli: Isten a legnagyobb divattervező
Mit szabad és mit nem a terhesség alatt?High-Tech
A vörösök a spájzban vannak
Ma indul a digitális tv, de csak a Duna TV műsoraival
Kipróbálható az új NOD32
Samsung 256 GB-os SSD még nagyobb sebességgelOtthon
Lakás ergonómia
Tetőtérben, kényelmesen
6+1 filléres ötlet babaszoba dekorálásához
Minőségi kérdésGasztró
Nem csak köretnek jó a kelbimbó, edd levesnek is!
Karácsonyi menü - Vegetáriánus
Nagy siker a szalonnás csoki
Téli teasztárok