Isten ismét megrázta Kínát
Szerdán és csütörtökön is földrengés sújtotta Sudian városát. Hárman
meghaltak, százan megsebesültek, 120 ezren váltak otthontalanná
Két nap leforgása alatt két földrengés történt Kínában
ugyanabban a térségben, a halottak száma meghaladja a hármat, és több
mint százan megsebesültek.
Az Új Kína állami hírügynökség pénteken adott hírt arról, hogy Jünnan (Yunnan) tartományban szerdán történt földrengés után csütörtökön ismét mozgott a föld ugyanabban a térségben, amely a hegyvidéki Szecsuan (Sichuan) tartomány közelében található. Szecsuanban legalább hetvenezer ember vesztette életét a májusban történt földrengésben.
A szerdai földrengés a Richter-skála szerint ötös fokozatú volt, míg a csütörtöki 5,9-es erősségűre rúgott. Az első földrengésben sok ház összedőlt az epicentrumnál található Sudian városban, de áldozatokról nem érkezett hír.
A csütörtöki földrengésben legalább három ember meghalt, több mint százan megsebesültek, s több mint 120 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására. Házak dőltek össze, és a térségben megszakadt a telefon- és az áramszolgáltatás.
http://www.hirado.hu/cikk.php?id=295093
Ma
2008. 12. 2, kedd,Melinda napja.
Holnap Ferenc napja,
Holnapután Barbara, Borbála napja lesz.
Hírek & Trend
Medveczky nem beszélhet
Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-t
Guy szerint Madonna rusnya vénlány
Pártos Csilla megtörte a csendetNagyvilág
Nem tervez megtorlást India
Állatkertben tűnt fel Kim Dzsong Il
Először alakulhat Kanadában koalíciós kormány
A kínaiaknak tetszik Clinton külügyminiszterBelföld
10 milliárdos állami mentőöv a Péti Nitrogénműveknek
Újra a költségvetés részleteiről vitatkozik a Tisztelt Ház
Az MDF igennel szavazott
Adótörvény: az ördög a részletekben vanEzotéria
Holisztikus gyógymódok: Családállítás
Mirõl árulkodik a pislogás
Mi az az aszcendens, és hogyan hat?
Alváspózok- árulkodó jelekSport
Hat közé jutna az Eb-n a nőikézi-válogatott
Scolari a bírók bocsánatkérését várja
Második a Sopron az Euroligában
Biros Péter Európa legjobbjaSzépség
Szemöldök tetoválás
Szépségápolás a tenger kincseivel
Roberto Cavalli: Isten a legnagyobb divattervező
Mit szabad és mit nem a terhesség alatt?High-Tech
A vörösök a spájzban vannak
Ma indul a digitális tv, de csak a Duna TV műsoraival
Kipróbálható az új NOD32
Samsung 256 GB-os SSD még nagyobb sebességgelOtthon
Lakás ergonómia
Tetőtérben, kényelmesen
6+1 filléres ötlet babaszoba dekorálásához
Minőségi kérdésGasztró
Nem csak köretnek jó a kelbimbó, edd levesnek is!
Karácsonyi menü - Vegetáriánus
Nagy siker a szalonnás csoki
Téli teasztárok