Kamaszháló
Lakásaink talán legnehezebben berendezhető szobái a gyerekszobák,
melyek hosszú éveken keresztül hivatottak megfelelő életkörülményeket
biztosítani felcseperedő utódainknak.
Kamaszkorú gyermekünk szobáját roppant embertpróbáló feladat berendezni, hiszen míg nekünk külön helységek állnak rendelkezésünkre tevékenységeink gyakorlásához, addig nekik egyetlen kuckót kell alkalmassá tennünk a mindennapi alvás, tanulás, kikapcsolódás, tárolás, vendégfogadás helyszínéül. Összeállításunkban először a lányos, majd a fiús szülők számára szeretnénk segítséget nyújtani ötleteinkkel.
Egy kamaszodó tinilány szobáját berendezni kész rémálom, hiszen lázadó korszakát élve semmi sem nyeri el maradéktalanul a tetszését, hangulata pedig sokszor szinte egyik pillanatról a másikra változik. Szobája kialakításánál is ezt kell elsőként figyelembe venni: 1. Érdemes olyan bútordarabokat választani, melyek sokféleképpen kombinálhatók, vagy egyszerűen mozgathatóak (ilyenek például a kerekes bútorok, melyek helyét, ha megunja az ifjú hölgy, egyszerűen átguríthatja a szoba másik sarkába). 2. Megfontolandó továbbá, hogy olyan ágyat, kanapét válasszunk, melynek huzata cserélhető, s ha az adott színvilág már nem megfelelő a szőnyeg, a függöny és a párnahuzatok cserélésével az ágy is új külsőt kaphat ( érdemes mosható huzatú bútorokat választani), s nem kell nagyobb összeget feláldozni a szeszély oltárán. 3. A szoba és főként az íróasztal kapjon elegendő napfényt, hiszen az energiával tölt fel, s hivogatóvá teszi a szobát. 4. Színek tekintetében érdemes vidám, harmonizáló meleg árnyalatokat változtatni, melyek jókedvűvé teszik még a bal lábbal ébredő tinédzsert is. Bár sokan fiús színnek tartják, érdemes a kék melegebb árnyalatait is használni, hiszen a feng shui tanai szerint ez aktivizálja a tudás utáni vágyat gyermekeinkben.
A kamasz fiúk pontosan a lányok ellenkezői, hiszen legtöbbször nem is érdekli őket, hogy milyen bútorok, tárgyak találhatóak szobáikban. 1.Egy gondos szülő azonban kikéri fia véleményét lakhelye berendezésénél, hiszen mindenki jobban érzi magát olyan bútorok társaságában, amiket ő maga választott. 2.A fiúk általában a technokrata, high tech, modern, minimalista vagy a retro stílus hívei, ezért az általuk választott bútorok funkcionálisak, letisztult vonalvezetésűek; így nem kell félnünk, hogy nagyon eltévednek a lakberendezés világában. 3.Amiről viszont fontos gondoskodnunk, az a rengeteg tároló, ahová beszórhatják dolgaikat, így számolván fel a rendetlenséget. 4. Fontos továbbá arra ügyelni, hogy a szürke, kék, fekete, fém és terepszínű falak és bútorok mellett, mindig legyen egy-egy üde színfolt a szobában, hogy ne katonai tábornak, vagy oroszlánbarlangnak tűnjön, hanem sokkal inkább modern fiúszobának. Ezt segítheti elő az is, ha egy-két (a fiúk által egyébként hasztalannak tartott) diszpárnával vagy dísztárggyal melegebb, barátságosabb hangulatot varázsolunk.
http://www.blush.hu/lakberendezes/51
Ma
2008. 12. 2, kedd,Melinda napja.
Holnap Ferenc napja,
Holnapután Barbara, Borbála napja lesz.
Hírek & Trend
Medveczky nem beszélhet
Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-t
Guy szerint Madonna rusnya vénlány
Pártos Csilla megtörte a csendetNagyvilág
Nem tervez megtorlást India
Állatkertben tűnt fel Kim Dzsong Il
Először alakulhat Kanadában koalíciós kormány
A kínaiaknak tetszik Clinton külügyminiszterBelföld
10 milliárdos állami mentőöv a Péti Nitrogénműveknek
Újra a költségvetés részleteiről vitatkozik a Tisztelt Ház
Az MDF igennel szavazott
Adótörvény: az ördög a részletekben vanEzotéria
Holisztikus gyógymódok: Családállítás
Mirõl árulkodik a pislogás
Mi az az aszcendens, és hogyan hat?
Alváspózok- árulkodó jelekSport
Hat közé jutna az Eb-n a nőikézi-válogatott
Scolari a bírók bocsánatkérését várja
Második a Sopron az Euroligában
Biros Péter Európa legjobbjaSzépség
Szemöldök tetoválás
Szépségápolás a tenger kincseivel
Roberto Cavalli: Isten a legnagyobb divattervező
Mit szabad és mit nem a terhesség alatt?High-Tech
A vörösök a spájzban vannak
Ma indul a digitális tv, de csak a Duna TV műsoraival
Kipróbálható az új NOD32
Samsung 256 GB-os SSD még nagyobb sebességgelOtthon
Lakás ergonómia
Tetőtérben, kényelmesen
6+1 filléres ötlet babaszoba dekorálásához
Minőségi kérdésGasztró
Nem csak köretnek jó a kelbimbó, edd levesnek is!
Karácsonyi menü - Vegetáriánus
Nagy siker a szalonnás csoki
Téli teasztárok

