Színharmónia
A lakberendezés azon kívül, hogy sok hozzáértést követel meg művelőjétől, alapjában örömet okozó, szórakoztató kikapcsolódás,
de egyben lehetőséget is kínál, fantáziánk szabad szárnyalásához. Sokan
úgy gondolják, hogy fölösleges tevékenység, mely csak még több
pénzköltéssel jár, hiszen ami jó volt otthon gyerekkorunkban, az most
is megfelel, legfeljebb csak divatosabbra kell az öreg berendezést
kicserélni.
Aki így gondolja, nagyot téved. Nem csak az idő járt el a szülőktől hozott otthonkép fölött, de a személyiségünkből adódó különbözőség is megköveteli a saját ízlésünk alapján berendezett új otthon megvalósítását. A „jobb úgy sem létezik” fogalma kényszerűséget, félelmet és főleg kényelmet takar. Pedig a „minden mindegy” felfogás és a „nekem így is jó” berendezése egy lakásnak nem alkalmas a benne élők harmonikus, kiegyensúlyozott életvitelének kiszolgálására.
Az otthonokba beépítésre kerülő anyagok fajtája, minősége, kelleme minden esetben lelkivilágunk adottságaiból fakad. Ahhoz, hogy az otthonunkban ne csak lakjunk, hanem otthon is érezzük benne magunkat a beépítésre kerülő anyagok kiválasztásánál, mindig figyeljünk oda arra a belső hangra, amelyik képes megmondani mi az, ami a legjobb, a legszebb számunkra, és mi az, amitől tartózkodjunk.
Ilyen árulkodó belső hang a színek összecsendülése belső énünkkel. Ha egy szín láttán ez az összecsendülő hang bennünk harmóniára lel, a szín tetszik, bátran vállalhatjuk, ha viszont diszharmonikus, óvakodjunk otthonunkba kiválasztani. Tehát bátran állíthatjuk, hogy a lakberendezés legszubjektívabb területe a színválasztás, ezért munkánk során különös figyelmet kell e kérdéskörre fordítanunk.
A következőkben, minden kedves olvasónk kipróbálhatja tesztlapunk kitöltésével, hogy milyen viszonyban van önmagával, mennyire ismeri a lelki alkatához legközelebb álló színeket. Tesztünk végén kap egy színharmónia-képet, mely az Önre legjellemzőbb színvilágot mutatja.
Forrás:lakberendezes.hu
Ma
2008. 12. 2, kedd,Melinda napja.
Holnap Ferenc napja,
Holnapután Barbara, Borbála napja lesz.
Hírek & Trend
Medveczky nem beszélhet
Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-t
Guy szerint Madonna rusnya vénlány
Pártos Csilla megtörte a csendetNagyvilág
Nem tervez megtorlást India
Állatkertben tűnt fel Kim Dzsong Il
Először alakulhat Kanadában koalíciós kormány
A kínaiaknak tetszik Clinton külügyminiszterBelföld
10 milliárdos állami mentőöv a Péti Nitrogénműveknek
Újra a költségvetés részleteiről vitatkozik a Tisztelt Ház
Az MDF igennel szavazott
Adótörvény: az ördög a részletekben vanEzotéria
Holisztikus gyógymódok: Családállítás
Mirõl árulkodik a pislogás
Mi az az aszcendens, és hogyan hat?
Alváspózok- árulkodó jelekSport
Hat közé jutna az Eb-n a nőikézi-válogatott
Scolari a bírók bocsánatkérését várja
Második a Sopron az Euroligában
Biros Péter Európa legjobbjaSzépség
Szemöldök tetoválás
Szépségápolás a tenger kincseivel
Roberto Cavalli: Isten a legnagyobb divattervező
Mit szabad és mit nem a terhesség alatt?High-Tech
A vörösök a spájzban vannak
Ma indul a digitális tv, de csak a Duna TV műsoraival
Kipróbálható az új NOD32
Samsung 256 GB-os SSD még nagyobb sebességgelOtthon
Lakás ergonómia
Tetőtérben, kényelmesen
6+1 filléres ötlet babaszoba dekorálásához
Minőségi kérdésGasztró
Nem csak köretnek jó a kelbimbó, edd levesnek is!
Karácsonyi menü - Vegetáriánus
Nagy siker a szalonnás csoki
Téli teasztárok