Kő kövön nem maradt
Mi történik akkor, ha a lány a fiúhoz költözik, vagy fordítva?
Boldogok egy darabig, de aztán rájönnek,
hogy ami egy embernek kényelmes volt, az kettőnek bizony már szűkös.
Ekkor merül fel a költözés vagy a lakásátalakítás gondolata.
71 négyzetméteres belvárosi lakás ijesztően le volt robbanva: a vezetékektől a burkolatokon át a gépészetig mindent ki kellett cserélnie a fiatal párnak. Mivel a lakás beosztásán is akadt igazítanivaló, egy lakberendező ismerősük, Radó Dominika segítségével áttervezték az alaprajzot is.
FAL LE, CSEMPE FÖL!
Megszüntették a korábbi konyhát, a helyén kis szobát alakítottak ki, az új konyha pedig a szintén falbontással kitágított előtérbe került (az egykori gardrób helyére), és mellette egy kamrát is leválasztottak. Lecsípve az eredeti közlekedőből és előszobából, a külön mellékhelyiséget akkorára növelték, hogy befért egy zuhanyozó is, így az „igazi” fürdőbe kerülhetett a kád, amelyhez szintén ragaszkodtak. Gergő és Nóra egykettőre ráakadt a spanyol Pamesa csempecsaládra, és már nem is keresgélt tovább. A világos, sima és dombormintás felületű, egyszerű fehér, mégis elegáns lap mindkettejüknek tetszett, a döntő érvet azonban a nyolcféle dekor jelentette. A fürdőkbe, a konyhába és az előszobába ugyanazt a kerámiát vették tehát, különböző díszítőcsíkokkal, amelyek más-más jelleget adnak a helyiségeknek. A szobákba hagyományos bükkparkettát raktak le saját kezűleg, a kompromisszum jegyében: Nóra ugyanis sötét padlót szeretett volna, Gergő világosat. A ház asszonya kárpótolhatta magát a falszínek és a textilek kiválasztásakor. Párja eleinte idegenkedett a zöld falak gondolatától, ám a megnyugtató, ugyanakkor friss árnyalat azonnal meggyőzte Nóra igazáról.
GYŐZELEM A KONYHÁBAN
Az Ikeából való bútorok
már mind megvoltak Gergő korábbi otthonában – a konyhaiak kivételével.
Ide először wengefrontokat szerettek volna, ám a természetes
fényforrást nélkülöző helyiséget nem lett volna szerencsés ekkora sötét
felülettel terhelni. Inkább a fehér mellett döntöttek hát, s nem is
bánták meg. A gyakorlat rácáfolt a félelmükre, hogy a fényes felületű
bútorokat nehéz lesz tisztán tartani, egyszerűen áttörlik, és ragyog az
egész. Az eredeti gondolat szellemében lett a munkapult (szép
összhangban a csempedekorral) sötétbarna. Nem véletlen, hogy a konyha
most a lakás középpontja, házibulikon mindig itt csoportosul a társaság.
CSAK A KÁLYHA MARADT
A teljesen átalakított
lakás egyetlen régi, eredeti állapotában meghagyott részlete a
hangulatos, barna cserépkályha tehát itt igaz, hogy a munkával „a
kályhától indultak”. Bár be lehet gyújtani, inkább csak díszítő- és
hangulati elem, mert korszerű, kis helyigényű lapradiátorok fűtik a
helyiségeket. Mint a lakás más falrészleteit is, halványzöldre
festették a gipszkarton előtétfalat, amely az ágy mögötti gardróbot
rejti a hálószobában. A franciaágyat a falnak tolták, így tökéletes
lett a helykihasználás. A lakást izgalmassá és mozgalmassá teszik a
mindenütt látható körök és korongok. A fürdőszobai díszcsík
mintájában, a függönyökön, a falra ragasztott dekormatricán, a
gömbölyded lámpa formájában, a szőnyeg korongján, a kerek fonott
puffon mind-mind megjelenik a körmotívum.
TEGYÜNK MATRICÁT A FALRA!
A falra való matricák színesek, fiatalosak, de még számtalan előnyük van.
*Az
elemeire bontható motívumokat bármilyen sorrendben, mintában és
nagyságban ragaszthatjuk a falra aszerint, hogy mekkora a felület.
* Kiindulásként követhetjük a csomagoláson megadott mintát, de ettől el is térhetünk.
*
A matrica finoman tapad a festett falra, tehát bármikor könnyen
leszedhető, újraragasztható. Nem szedi le a festéket, és nem is szakad
el.
* A matrica ideális megoldás panelházakban, bérlakásokban vagy
ideiglenes dekorációként, ha még nem döntöttük el véglegesen, hogy
milyen képet, egyéb falidíszt vegyünk.
Forrás:otthon.hu
Ma
2008. 12. 2, kedd,Melinda napja.
Holnap Ferenc napja,
Holnapután Barbara, Borbála napja lesz.
Hírek & Trend
Medveczky nem beszélhet
Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-t
Guy szerint Madonna rusnya vénlány
Pártos Csilla megtörte a csendetNagyvilág
Nem tervez megtorlást India
Állatkertben tűnt fel Kim Dzsong Il
Először alakulhat Kanadában koalíciós kormány
A kínaiaknak tetszik Clinton külügyminiszterBelföld
10 milliárdos állami mentőöv a Péti Nitrogénműveknek
Újra a költségvetés részleteiről vitatkozik a Tisztelt Ház
Az MDF igennel szavazott
Adótörvény: az ördög a részletekben vanEzotéria
Holisztikus gyógymódok: Családállítás
Mirõl árulkodik a pislogás
Mi az az aszcendens, és hogyan hat?
Alváspózok- árulkodó jelekSport
Hat közé jutna az Eb-n a nőikézi-válogatott
Scolari a bírók bocsánatkérését várja
Második a Sopron az Euroligában
Biros Péter Európa legjobbjaSzépség
Szemöldök tetoválás
Szépségápolás a tenger kincseivel
Roberto Cavalli: Isten a legnagyobb divattervező
Mit szabad és mit nem a terhesség alatt?High-Tech
A vörösök a spájzban vannak
Ma indul a digitális tv, de csak a Duna TV műsoraival
Kipróbálható az új NOD32
Samsung 256 GB-os SSD még nagyobb sebességgelOtthon
Lakás ergonómia
Tetőtérben, kényelmesen
6+1 filléres ötlet babaszoba dekorálásához
Minőségi kérdésGasztró
Nem csak köretnek jó a kelbimbó, edd levesnek is!
Karácsonyi menü - Vegetáriánus
Nagy siker a szalonnás csoki
Téli teasztárok