Az oroszok még a spájzban vannak » Info-Budapest

A cikk mely küldésre kerül

Az oroszok még a spájzban vannak

Még mindig Grúziában vannak az oroszok. Legalább tizennégy ellenőrző pontot működtettek ma is a Moszkva által békefenntartóknak nevezett orosz katonák Grúziában, közülük hatot az ország nyugati részén - közölték Tbilisziben.

Közben aknára futott egy gázolajat szállító vonat Gori közelében, senki nem sérült meg, de a robbanás hatalmas volt. A grúzok szerint szándékos merénylet volt, a háttérben pedig az oroszok állnak.

Mint egy atombomba gombafelhője, úgy festett a sűrű füst, amely a 400 köbméternyi gázolaj robbanása és égése nyomán keletkezett. Gori városától 5 kilométerre az egyik legfontosabb vasútvonalon futott aknára az azeri olajtársaság vonata. A mentőcsapatok idejében érkeztek: sikerült lekapcsolniuk 19 vagont. A balesetet, vagy még inkább merényletet azonnal kommentálták Tbilisziben. "Nyilván az aggresszor Oroszok rakták oda azt az aknát. Minimum gyanús, hogy éppen egy hete ugyanezen a fontos vonalon történt egy rejtélyes robbanás, ami megrongált egy hidat" - mondta a grúz külügyminiszter.

Tiszta vizet öntene a pohárba az Oroszokkal Grúzia, ám ezt Moszkvában nem hagyják - véli a grúzok többsége. A súlyos harcok dúlta Goriban már megkezdődött a helyreállítás, az élet lassan visszatér a megszokott kerékvágásba. Kinyitottak az üzletek, a legalapvetőbb szolgáltatások már működnek. A törmelék azonban még mindig rengeteg. A hatóságok tájékoztatókat osztanak a lakosságnak, hogy tudják: hogyan néznek ki a fel nem robbant bombák és lövedékek.

Közben a Fekete-tenger felől megérkezett az első segélyszállító amerikai hadihajó. Élelmiszert gyógyszereket és takarókat biztosít Grúziának az Egyesült Államok valamint teljes támogatását az oroszokkal szemben. A hajó érkezése is ezt hivatott jelezni.

http://atv.hu/videotar

Vissza a főoldalra