Két BKV-buszt is baleset ért pénteken a fővárosban, két ember sérült meg - mondta Mezei László, a cég fődiszpécsere.
Fegyveres támadás történt az Erste Bank XIII. kerületben lévő székházánál. A helyszínről származó értesüléseink szerint lövések is eldördültek a székháznál lévő bankfiókban, miután a rabló dulakodásba kezdett a biztonsági személyzettel. A bankrablás meghiúsult, egy könnyebb és egy súlyos sérültről tudni. Utóbbi a 29 éves bankrabló, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Három teljes operát és három mű keresztmetszetét játsszák a Budapesti Tavaszi Fesztiválon abból az alkalomból, hogy 200 éve született Erkel Ferenc, a nemzeti opera megteremtője. Két legismertebb darabja, a Bánk bán és a Hunyadi László mellett a kolozsvári opera vendégjátékában látható a Brankovics György.
Várhatóan 2011-ben kezdődik meg a budapesti Szabadság téren lévő volt tévészékház, korábbi tőzsdepalota 100 millió eurós költségű átépítése - írja a Napi Gazdaság.
Pénteken hajnalban kigyulladt Budapesten a X. kerület Paprika utcában egy családi ház tetőszerkezete. Személyi sérülés nem történt ? közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság ügyeletese.
Az MSZP főpolgármester-jelöltje nem is vállalná az őszi megmérettetést, ha nem hinné, hogy visszanyerhető a bizalom. Horváth Csaba szerint a fideszes stratégia nyilvánvalóan arra épít, hogy minden ponton támadja, megkérdőjelezze a főváros elmúlt húsz évét, nekik viszont be kell mutatni, mit tettek az elmúlt években.
A több mint két évtizedes múltra visszatekintő Szentendrei Tavaszi Fesztivál a Budapesti Tavaszi Fesztivál országos programjához kapcsolódik, azzal párhuzamosan kerül megrendezésre.
A szentendrei rendezvénysorozat egyik célja, hogy bemutassa a patinás művészvárosban született értékeket: az itt alkotó képzőművészek tevékenységét, az egyre több, magas színvonalon dolgozó helyi együttest. Ilyen lesz az idei fesztiválprogram keretében a Szentendrei Kamarazenekar és a Musica Beata kórus Virágvasárnapi hangversenye, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész életmű kiállítása a MűvészetMalomban vagy Ilosvai Varga István most megnyílt állandó kiállítása a Czóbel Múzeumban.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2010. március 19. - május 2. között, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezi meg XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítást és A divat világa a fotográfiában - tegnap és ma című kísérő kiállítást.
Egy lövés is eldördült csütörtökön késő este Budapesten a II. kerületben, ahol egy külföldi férfit raboltak ki az utcán.
A hétvégén rendezik meg Vince 2010 néven az ország első nemzetközi szintű borakadémiáját Budapesten. Az eseményen számos külföldi csúcsborász vesz részt, tudásukat előadásokon és speciális mesterkurzusokon osztják meg az érdeklődőkkel.
Szakértői segítséget ajánlott a magyar állam Bosznia-Hercegovinának a helyi felsőszintű katonai képzési rendszer kialakításában ? közölte Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár, miután tárgyalt Bosznia-Hercegovina védelmi miniszterhelyettesével csütörtökön Budapesten.
Letette az esküt Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) újonnan kinevezett, tisztségében megerősített főigazgatója Katona Béla, az Országgyűlés elnöke előtt csütörtökön Budapesten - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata.
Újságírók előtt felgyújtotta az MCF Roma Összefogás Párt elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatója után azokat az ajánlószelvényeket, amelyeket jelöltjeiknek a 2010-es országgyűlési választásokon való induláshoz gyűjtöttek. A roma politikus azt mondta: ezért tette mindezt, hogy ne érje az a vád őket, hogy más pártoknak adnák át azokat pénzért vagy más ellenszolgáltatásért cserébe. Kolompár Orbán ezzel a tettel azokra a vádakra is válaszolt, melyek szerint a szövetség szelvényeket adott volna át az MDF-nek.
Már csak egy napig látható az idei nemzeti ünnep egyik legsikeresebb programeleme, az 1848-as huszárezredeket bemutató szabadtéri szoborkiállítás. A főváros kilenc forgalmas pontján felállított életnagyságú huszárszobrok március 20-án hajnalban elhagyják mostani állomáshelyüket.
Mintegy 400 millió forint beruházás keretében megkezdődött az Újpest-Városkapu autóbusz-végállomás átépítése ? jelentette be Laukó Mária, a Volánbusz Zrt. stratégiai igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Azonnali vizsgálatot rendelt el Bajnai Gordon az izraeli légierő szerdai gyakorlatával kapcsolatban - közölte a kormányszóvivő csütörtökön.
Sosem látott nagy csatát vív az OB I. elődöntőjében a Dab.Docler és a Vasas Budapest Stars. Eddigi négy mérkőzésükön mindig a vendégek győztek, kétszer ráadásul túlórában dőltek el a dolgok. Ma este hat órai kezdettel Dunaújvárosban mindenképpen döntés születik a továbbjutóról, holnaptól pedig már döntőzik a győztes a Fehérvár ellen.
Kevesebb mint 100 nap múlva olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sora lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban az atlétikai csapat-Eb első ligájának versenyein. A szervezők várakozása szerint napi tízezer néző is kilátogathat a viadalra.
Eddig 222 étterem csatlakozott az ÖKO-Pannon kezdeményezésére elindított fővárosi üvegfutár programhoz, melynek célja, hogy a vendéglőkben keletkező nagy mennyiségű üveghulladék a lehető legnagyobb arányban kerüljön újrahasznosításra.
A francia hatóságok nyomozást indítottak a Budapesten 2008 decemberében eltűnt, és a két hónappal később a Dunában megtalált diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében, közölte a magyarországi francia nagykövetség a ma megjelent francia lapokra hivatkozva. A lépésre azt követően került sor, hogy a francia lány apja még 2010 január végén emberrablás és szándékos emberölés gyanújával feljelentést tett ism
Késsel támadtak egy taxisra hajnalban, Budapesten. Az utas a Feneketlen tónál intette le a kocsit, és a IX. kerületbe vitette magát. Miután megérkeztek kést rántott, többször megszúrta a sofőrt és pénzt követelt.
A nagy titkolózás olykor mit sem ér, ha az ember felkacsint olykor a nagyobb zenekarok honlapjára. Így történt ez most is: a Paradise Lost Budapestre, a Sziget-fesztiválra jön, augusztus 13-án, méghozzá pénteken. És lám, honnan is tudtuk ezt meg?
Idén tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Pszichodiák Alapítvány a Pszinapszist, a Budapesti Pszichológiai Napokat, Európa legnagyobb, kizárólag diákok által szervezett rendezvényét
Adóellenőrzés elől menekült egy titokzatos marokkói, Bhasil Mohammed tulajdonába egy budapesti cég, amely korábban a választási informatikai rendszer fejlesztésébe is bedolgozott.
A francia hatóságok nyomozást indítottak a Budapesten 2008 decemberében eltűnt, majd két hónappal később a Dunában megtalált diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében - közölték internetes honlapjaikon a L,Express és a Le Figaro című párizsi lapok.
A Budapesti Tavaszi Fesztiválon ünnepli 25. születésnapját a 100 Tagú Cigányzenekar: az együttes, amely először az 1986-os fővárosi programsorozaton mutatkozott be, szombaton a Thália Színházban ad két jubileumi koncertet.
Tűzforró latin ritmusok, sok-sok barna bőr, gyönyörű lányok, káprázatos jelmezek, véget nem érő mulatozás. Ez Rio de Janeiro és a brazil karnevál. Ha karnevál, akkor Rio. Ha Rio, akkor karnevál. Óriási tömeg, amely egy ritmusra rázza a szambát. Ez a Riói karnevál, amit most elhoznak a szervezők Budapestre! Íme, a részletek!
Magyar gyökereiről és az éghajlatváltozásról is beszélt Károly herceg szerda este Budapesten a hercegi pár tiszteletére rendezett díszvacsorán. Az eseményen Sólyom László államfő kiemelte: Magyarország és az Egyesült Királyság stratégiai partnerek.
A Budapest belvárosában nyílt új szervizközpontban tanácsokat is kapnak a Nokia tulajok.
A rendőrség egyik informátora volt a Kulcsár-ügyben az a szír férfi, akit szerda reggel öltek meg Budapest XVI. kerületében, a Rózsa utcában egy piros lámpánál - tudta meg az MR1-Kossuth Rádió.
Szerdán megérkezett Vancouverből Budapestre Dani Gyöngyi, aki a téli paralimpia helyszínén, vasárnap kettős lábszárcsonttörést szenvedett. A sportolót kórházban ápolják tovább. A versenyzőt Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke kísérte haza Kanadából.