Idén tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Pszichodiák Alapítvány a Pszinapszist, a Budapesti Pszichológiai Napokat, Európa legnagyobb, kizárólag diákok által szervezett rendezvényét
Adóellenőrzés elől menekült egy titokzatos marokkói, Bhasil Mohammed tulajdonába egy budapesti cég, amely korábban a választási informatikai rendszer fejlesztésébe is bedolgozott.
A francia hatóságok nyomozást indítottak a Budapesten 2008 decemberében eltűnt, majd két hónappal később a Dunában megtalált diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében - közölték internetes honlapjaikon a L,Express és a Le Figaro című párizsi lapok.
A Budapesti Tavaszi Fesztiválon ünnepli 25. születésnapját a 100 Tagú Cigányzenekar: az együttes, amely először az 1986-os fővárosi programsorozaton mutatkozott be, szombaton a Thália Színházban ad két jubileumi koncertet.
Tűzforró latin ritmusok, sok-sok barna bőr, gyönyörű lányok, káprázatos jelmezek, véget nem érő mulatozás. Ez Rio de Janeiro és a brazil karnevál. Ha karnevál, akkor Rio. Ha Rio, akkor karnevál. Óriási tömeg, amely egy ritmusra rázza a szambát. Ez a Riói karnevál, amit most elhoznak a szervezők Budapestre! Íme, a részletek!
Magyar gyökereiről és az éghajlatváltozásról is beszélt Károly herceg szerda este Budapesten a hercegi pár tiszteletére rendezett díszvacsorán. Az eseményen Sólyom László államfő kiemelte: Magyarország és az Egyesült Királyság stratégiai partnerek.
Több forgalomkorlátozást is életbe lép Károly brit trónörökös és Camilla hercegnő csütörtökön kezdődő budapesti látogatásának ideje alatt - közölte a rendőrség.
Különleges pályázatot hirdet az OSA Archívum: az elmúlt két évtized Budapestjére koncentrálva arra a kérdésre keresik a választ, hogy a történelmével együtt élő, a globalizáció kihívásaira reagáló város és lakói hogyan jeleníthetők meg egy interdiszciplináris párbeszédben, a kartográfus, a kutató és művész eszmecseréjében.
Szombaton ül össze az MDF országos választmánya, amely dönthet a párt budapesti és területi listájáról - mondta Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke.
2007-ben és tavaly a Now című albumot Kyle három földrészen mutatta be élőben
Három személygépkocsi és egy kamion karambolozott szerda reggel a főváros IX. kerületében, a Soroksári út 184. szám előtt; a balesetben ketten megsérültek - közölte a BRFK az MTI-vel.
Fesztiválhangulattal várnak mindenkit Magyarország legnagyobb motoros rendezvényére március 19-21. között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A versenyekkel, bemutatókkal, koncertekkel színesített Budapest Motorfesztivál sztárvendége Talmácsi Gábor, gyorsasági motoros világbajnok lesz.
Szolgálatból hazafelé tartó tűzoltó fogott el egy rablót a főváros VIII. kerületében, majd az elkövetőt átadta a rendőröknek; a tűzoltó őrmester helytállásáért parancsnoki jutalmat kapott - mondta a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) főosztályvezetője.
A válság ellenére a fővárosban továbbra is folyamatban van néhány tisztán közcélú garázsprojekt -írja a Világgazdaság.
Áramellátási gondok miatt nem járt a HÉV Budapesten csaknem fél órán át a Batthyányi tér és Szentendre között
Egy szír állampolgárságú, középkorú férfit lőttek le Budapesten [1], szerdán reggel a XVI. kerületi Csömöri út és Rózsa utca kereszteződésében - értesült a Független Hírügynökség. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy az autót legkevesebb két lövés érte, feltehetően az anyósülés felőli ablakon hatoltak be a lövedékek. Az autó a Rózsa utca felől tartott volna a Csömöri útra, a jármű épp a piros lámpánál várakozott, a kereszteződés előtt 30 méterre, amikor a támadás érte
Az elmúlt évek adatai alapján jelentősen csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a főváros XVIII. kerületében, a nyomozáseredményességi mutató javult, így Pestszentlőrinc és Pestszentimre az egyik legbiztonságosabb kerületnek számít - mondta a 40 négyzetkilométernyi, 100 ezer lakosú kertvárosi kerület biztonságát őrző rendőrkapitánya az MTI-nek adott interjújában.
Rálőttek egy autósra Budapesten, szerdán reggel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta: a bűncselekmény a XVI. kerületi Rózsa utca és Csömöri út kereszteződésénél történt, egy piros lámpánál várakozó autósra lőttek rá.
A jégkorong nagyhatalmainak utánpótláscsapatai is jégre lépnek a Budapest Stars idei tavaszi tornasorozatán.
Kéthetes a budapesti tropicariumban született karcsú csikóhal (Hippocampus reidi), amely még karanténban van.
Közel 100 millió forint beruházással innovációs központot hoz létre Budapesten a Magyar Telekom és a Cisco Systems vállalat - írja a Napi Gazdaság és a Világgazdaság a szerdai lapszámában.
Ma érkezik Budapestre Károly walesi herceg és felesége, Kamilla, Cornwall hercegnője. A brit trónörökös-pár közép-európai körútja keretében három napot tölt Magyarországon, Sólyom László köztársasági elnök meghívására.
Kedden folytatódnak a tehermentesítő gyűjtőcsatorna építési munkálatok a Hősök terén és a Városligetben, így a felújított Andrássy úti gyűjtőcsatorna közel 1 kilométernyi (921 folyóméter) új csatornaszakasszal egészül ki. A munkálatok a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházás keretében, az eddig ott keletkezett megtakarításokból, valamint kiegészítő uniós forrásokból rendelkezésre álló 62 millió eurós keretből valósulnak meg.
A Magyar Demokratikus Charta rendezvényén, a budapesti Syma Csarnokban tartja a volt kormányfő az évértékelő beszédet.
A nemzetközi borvilág március 20 ? 21. között két napig Budapestre költözik. A Duna Televízió médiatámogatásával zajló ?VinCe 2010? nemzetközi borászati eseményre a világ minden tájáról érkeznek szakértők, szakírók, borkereskedők, márkamenedzserek, bírálók, kóstolók és érdeklődők. A Duna Televízió az elkövetkezendő napokban számos műsorát a palackba zárt napfénynek szenteli.
Két-két millió forint bírságot szabott ki a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztárra és a Budapest Magánnyugdíjpénztárra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A büntetések a kiszabható bírságtartomány alsó negyedébe esnek.
2010. március 23-24-én hihetetlen zsákolások, elképesztő csapatjáték, és fantasztikus trükkök szemtanúi lehetünk a Budapest Sportarénában, majd másnap a veszprémi Arénában, hiszen a világhírű amerikai kosárlabda show, a Harlem Globetrotters most két napra hazánkba érkezik. Az NBA partner csapat, évente több mint 300 mérkőzést játszik, és az esetek 98 százalékában nyerni szokott. Egyenesen New York-ból a Madison Square Garden-ből érkeznek, hogy felléphessenek nálunk és reméljük, hogy nem fognak csalódást okozni.
A dombóvári Szigeterdőben végleges helyére lelt Kossuth-szoborcsoport alkotója előtt március 12-én Budapesten másodszor tisztelegtek konferenciával.
A Budapesti Corvinus Egyetem és az izraeli Ben Gurion Egyetem közötti együttműködési megállapodás aláírására került sor Budapesten.
Jóllehet a főváros továbbra sem ismeri el a központi szennyvíztisztító kivitelezőjének ötmilliárdos többletigényét, a javában tartó választott bírósági per azonban nem akadályozza az Európa-szerte egyedülálló létesítmény próbaüzemét, melynek megkezdődött a második szakasza. A kontinens egyik legkorszerűbb, teljesen fedett tisztítójának méreteire, kapacitására jellemző, hogy 18 szennyvízvonalából (melyek mindegyike egy-egy önálló tisztítómű) egy is elég lenne a veszprémi szennyvizek kezeléséhez, de a szegedi mennyiség kezelését is mindössze hárommal megoldaná.
Indulnak az április 4-éig tartó kiemelt húsvéti élelmiszerellenőrzések - mondta Süth Miklós, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a Magyar Húsiparosok Szövetsége sajtótájékoztatóján kedden, Budapesten.
Különös előadás látható a budapesti Katona József Színház Sufnijában. Fekete Ernő körülbelül harminc Weöres Sándor verset mond és játszik el az általa válogatott, rendezett és előadott a Mennyekbe vágtató prolibusz című produkcióban.
Szerdán jelenik meg a Michelin európai étteremkalauza, azonban már most tudni lehet, hogy végre Magyarországra is került egy csillag.
A pénzügyi válság kezeléséről és a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozásáról tárgyal ma a görög miniszterelnök Budapesten.
Koleszár Balázs az első futamban kiesett a vancouveri téli paralimpia műlesiklóversenyén, míg a másik magyar résztvevő, a balesetet szenvedett Dani Gyöngyi szerdán érkezik meg Budapestre.
Sólyom László köztársasági elnök meghívására ma egynapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezik Ivo Josipovic horvát államfő.
Tömeges szén-monoxid-mérgezés történt Budapesten, hétfőn éjjel, a IX. kerületi Sobieski János utca egyik földszinti lakásában.