Vizsgálat, főellenőri jelentés és feljelentés » Info-Budapest

Vizsgálat, főellenőri jelentés és feljelentés

Különféle hatásköri visszaélések gyanúja miatt büntetőjogi feljelentést tett Nyitra megye hivatala Fehér Csaba,

a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának (ma Duna Menti Múzeum) tavaly ősszel leváltott igazgatója ellen. A megyei képviselő-testület tegnapi ülésén elfogadott főellenőri jelentés megállapítja, hogy a képviselő-testület tavaly joggal rendelt el – a 2005 januárjától számított időszakot vizsgáló – ellenőrzést a kulturális intézménynél, mert hét esetben általános érvényű rendeleteket sértett meg a múzeum akkori vezetése, majd időközben további hét szabálysértésre is fény derült .

„Nevetséges és elszomorító is ez az ügy, a döntést erősen politikai indíttatásúnak tartom” – nyilatkozta az Újszónak Fehér Csaba. Kifogásolja, hogy nem mondhatta el a képviselő-testület előtt a véleményét. Elutasítja a megyei főellenőr jelentésében szereplő pontokat. Annyit ismert el, hogy a számlák és az elszámolások hiányosak lehettek. „Itt hiányzik egy aláírás, ott hiányzik egy aláírás. Gondolom, minden intézményben vannak ilyen hiányosságok. Máshol is találtak ilyen hibákat, mégsem tettek büntetőjogi feljelentést” – érvelt Fehér. Szavai szerint ţöbbször is felhívták telefonon, s közölték vele, hogy hagyja abba az aláírásgyűjtést, mert „ez árt az egészségének”. „Kaptam olyan levelet is, amelyben célkereszt volt rajzolva a homlokomra” – állítja Fehér.

A megyei képviselő-testület tegnapi ülésén elfogadott főellenőri jelentés megállapítja, hogy a képviselő-testület tavaly joggal rendelt el – a 2005 januárjától számított időszakot vizsgáló – ellenőrzést a kulturális intézménynél, mert hét esetben általános érvényű rendeleteket sértettmega múzeum akkori vezetése, majd időközben további hét szabálysértésre is fény derült .

Hortai Éva, az MKP képviselője a vitában hangsúlyozta, Fehér Csabának nem volt módja állást foglalni az ellenőrzés során felmerült esetekkel kapcsolatban. „Nem kapott lehetőséget arra, hogy a megállapításokról véleményt mondjon, vagy cáfolja őket. Ezt kifogásoltam, ezért beterjesztettem az általa elkészített véleményt. A képviselőknek is átadtam, és figyelmeztettem: a Fehér Csaba által készített anyagban szereplő érvek más fényben tüntetik fel az egyes állításokat, illetve cáfolják azokat” – nyilatkozta lapunknak Hortai. Úgy véli, ilyen súlyos vádak és súlyos következményekkel járó eljárás esetében fontos lenne, hogy az érintett személy ismertethesse az érveit. „Ha a képviselőtestület a munkája során ezt az alapvető jogot nem tartja tiszteletben, akkor ez nem hozhat objektív eredményt, és emberileg is igencsak megkérdőjelezhető” – tette hozzá. Utalt arra, hogy az igazgatót minden előzetes ellenőrzés vagy megállapítás nélkül váltották le, és a vizsgálatot Fehér menesztését követően rendelték el. „Ez és a mostani eljárás is arra utal, hogy az ellenőrzés és az egész akciónem elsősorban a valódi helyzet megállapítására irányul, hanem utólag keres indokokat és érveket a leváltásra” – hangsúlyozta. Emlékeztetett, a menesztéskor a brüsszeli Never Again kiállítást hozták fel az egyik legfőbb érvként Fehér Csaba múzeumigazgatói tevékenysége ellen.

A főellenőri jelentést az 52 fős közgyűlés 44 jelen lévő képviselője közül 33-an szavazták meg. Az MKP-frakció ellenezte.

Forrás:kekduna.hu

 

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra