Info Budapest ! Minden ami Budapest: helyi cégek, szállás, kultúra, programok

Egy nagyobb város kapja be a spam-horgot!

Már lassan a szívószálaknak is lesz... . Június 23. a spamellenes világnap. Kell is ez, hiszen sokszor jól meg lehet szívni velük.

Poén, de hivatalos megfogalmazás nincsen. A SPAM nem meglepő módon egy angol kifejezésből lett összemixelve (Spiced Pork And Ham- ez egy hústermék neve, magyar fülnek nehezen érthető ez a mozaik), és úgy halandzsa kábé a ránkerőltetett valamit fedi le. (Elvileg a szóban forgó info tiltott gyümölcs, és törvényileg is szabályozva van, de még a szakemberek véleménye sem egységes, hiszen a reklám és a reklámozás definiálása elég szubjektív kérdés.)


Ezek a cuccok tudatosan félrevezetők. Állj! A legtöbben most azt gondolják, hogy ja át akarnak verni, de ki dől be az ilyesmiknek? Évente körülbelül 20 millió ilyen kéretlen elektronikus reklám szálingózik a honi légtérben. Ahhoz, hogy a spamerek nyereségesek legyenek (és ne legyenek illúzióink, azok), olyan 50-100 ezer közötti bedőlést kell generálniuk évente. 

De az még csak a kisebb gond, hogy esetleg fizetünk valamiért, ami nincs, vagy van, de értéktelen, hiszen gyakran vírusok is rátelepednek a spamekre. Sőt inkább szimbiózisként emlékezhetünk ezekről az együttműködésekről, hiszen a szájber betegségekben erősebb mágnesek van, amik segítségével könnyebben célba talál az üzenet. 

Nem nyitunk ajtót

Azért nagy ötlet volt, hogy a postafiókjainkat vegyék célba, hiszen ha közvetlenül próbálnak eladni nekünk valamit, akkor arra ritkán vagyunk vevők. Antiszocialitás vagy mi, hogy nem állunk szóba idegenekkel, de az ábra szerint nem véletlenül. (Egyébként sms és nyomtatott formában terjengő shoppingolásra buzdító katyvaszokat is spamnek nevezzük.)

Mit lehet ellenük tenni? 

Az unalmas szöveg, hogy telepíts szűrőket, állítsd be őket címszavak szerint, vagy automatikusan szintekre, vagy éppen olvasatlanul is törölgethetjük a leveleket, de ha az utóbbi tanácsot követjük, akkor a statisztika szerint biztosan meg fogjuk húzni a macska farkát. Vagy a spam csap be, vagy egy fontos infotól esünk el életünk során. Egy okos útmutató azt tanácsolja, hogy az ilyeneket küldő cégeket be is perelhetjük... hát igen, ennek nagy a valószínűsége :) 

"A spammerek Achilles-inai maguk az üzeneteik. Számukra létszükséglet, hogy elküldjék ezeket, bármit is tartalmaznak. Ha képesek leszünk olyan szoftvereket készíteni, amelyek felismerik ők, akkor nem lesz lehetőségük a közelünkbe férkőzniük." - Paul Graham. 

Boldog spam-ellenes napot mindenkinek!

Forrás: Búlváros

Vissza az előző oldalra!

Kapcsolodó cikkek

Kiss Ádám

Kiss Ádám nyara

Az ember azt gondolná, hogy a Hegyalján csak rockerekkel vagy rockerekkel találkozhat, de nem, szerencsénk volt, összefutottunk a szerencsi Kissel.

3b1.jpg

Egy nagyobb város kapja be a spam-horgot!

Már lassan a szívószálaknak is lesz... . Június 23. a spamellenes világnap. Kell is ez, hiszen sokszor jól meg lehet szívni velük.

1.jpeg

Keleti Front hatássa a Danubius műsorvezetőjére

A Keleti Front zenekar a Danubius Rádió népszerű műsorába vendégeskedett, ahol Abaházi Csaba érdekes témákról beszélgetett a banda két tagjával.

3.jpeg

Dupla Kávé: Jenő, te nem izzadsz

Budapest-Újfehértó, Újfehértó-Dunaszeg, Dunaszeg-Budapest útvonal, azaz közel 800 kilométer távolság, 9 óra kocsikázás, két fellépés - ez várt a Dupla KáVéra július 12-én, szombaton. Ezzel nem is lenne gond, ha nem 30 Celsius fok feletti hőségben történt volna.

2.jpeg

Hadházi szívott, csak szívott

Tűzben égett Hadházi László az újfehértói Fürtös Fesztiválon. Szivarral a kezében érkezett a Dumaszínház humorbonbon adagolója, aki a bulváros.hu-nak elárulta a "szívás tárgyát".